Balatonfüred: nemcsak nyáron, de a szezonon kívül is különleges

Nem egyedülálló a Jókai házaspár esete - a mai Balatonfüred több mint 13 ezres lakosságának egy része hasonlóképpen érkezett a Balaton-parti kisvárosba: rabul ejtette őket a szelíd hegyek és a szeszélyes tó ölelésében fekvő település bája, s a kirándulóhely lakhellyé, otthonná vált számukra.

A Halász és a Révész csizmája a Füredre visszatérni vágyók keze nyomát őrzi: aki megsimogatja, a legenda szerint visszatér a városba (Fotók: Lovász Lilla)

A már a római korban lakott helység neve írásban először a tihanyi apátság egy birtokösszeírásában jelent meg. A Füred elnevezés, bár ma már a fürdőzéssel kötik össze, eredetileg a fürjes szóból származik, ami a környék vadállományának gazdagságára utalhatott egykor. Az Árpád-korban több település is nyújtózott ott, amit ma Balatonfürednek nevezünk.

Bár sokan elsősorban nyáron keresik fel Balatonfüredet, ez a város nem csupán főszezonban pezseg: legyen szó sportról, pihenésről vagy éppen gyógyulásról, itt télen sem unatkozhat a turista.

A jégvitorlázók és korcsolyázók is kedvüket lelhetik a jeges Balatonon (Fotók: Lovász Lilla)

Ugyan a tizennyolcadik században még nem beszéltek turizmusról, Füred hírét messze vitte a már az 1700-as évek elején ismert savanyúvize: az első gyógyfürdő 1702 és 1718 között üzemelt a városban. A vulkanikus eredetű, szénsavas forrásvíz ugyanis nemcsak belsőleg gyógyít, de felmelegítve, fürödve benne ugyancsak jótékony hatású. Olyannyira, hogy az országos hírű szívkórház ma is fürdőkúrához alkalmazza: a szénsav segíti a szívizom vérrel, oxigénnel való ellátását, s így a különböző szívbetegségek gyógyításában kiválóan alkalmazható. Nem véletlenül választotta a szívbeteg hindu költő, Rabindranath Tagore is a várost egészsége visszanyerésére: 1926-ban járt itt, s kigyógyulva, örömében fát ültetett a Balaton-parton. Példáját később sokan követték, s ma a költőről elnevezett Tagore sétányon temérdek fa hirdeti: érdemes Füredre jönni gyógyulni.

Aki nem a testét, hanem a lelkét gyógyítani érkezik a Balaton-partra, ugyancsak a legjobb helyen jár. Minden évszakban akadnak turistamentes, nyugalmas övezetek: az arácsi városrész például remek sétaútvonalat kínál, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik a tóra. Még a vendéglátóhelyek is a nyugalom szigetei. Az egyik sarkon lélekmelengető teaház várja a látogatót, ahol akár egy jógaórához is csatlakozhatunk.

A téli Balaton hangulata felejthetetlen: a befagyott tó szikrázó fehérségével, sejtelmes hangjaival, félelmetes rianásaival örök emléke marad a látogatónak. Mikszáthtól tudjuk, Jókai úgy írt a rianás jelenségéről Az arany emberben, hogy ő maga sosem látta azt, csupán elbeszélésből ismerte a balatoni jég e csodásan félelmetes tulajdonságát. Azaz azt, hogy a jégréteg alsó és felső része között lévő jelentős hőmérséklet-különbség miatt a jégpáncél gyakran rendkívüli hosszúságban megreped, amit mennydörgésszerű robaj kísér. Óvatosnak kell lennie tehát annak, aki a jégre lép, ám a partközeli, kijelölt pályák nemcsak a korcsolyázók, de a nagyobb súlyú jégvitorlások számára is biztonságosak.

Nem messze a Tagore sétánytól áll a Jókai-villa, amely ma múzeumként működik, bemutatva az író és felesége, Laborfalvy Róza életét, relikviáit (Fotók: Lovász Lilla)

A testmozgásba "belefáradókat " temérdek kulturális élmény is várja. A város a reformkorban a haladó szellemű értelmiségiek találkozóhelye lett, aminek nyomát ma is érzékelhetjük. 1825-ben rendezték meg először az azóta országos hírű Anna-bált; itt nyitotta meg a Dunántúl első kőszínházát Kisfaludy Sándor, ahol már akkor magyar előadásokon szórakozhatott a közönség, amikor a hivatalos nyelv még a német volt. Számos épület őrzi a korabeli építészeti stílus emlékét: Blaha Lujza villája ma szálloda, akárcsak a XVIII. század végén borháznak épített Gombás-kúria; a Jókai-villa azonban az író és családja életét és berendezési tárgyait bemutató múzeumnak ad helyet. Láthatjuk például Jókai Mór kedvenc botját és távcsövét, a színésznő Laborfalvy Róza relikviáit, illetve számos korabeli fotót és dokumentumot, miközben a reformkor ízlésének megfelelően berendezett szobákban sétálhatunk. És ha úgy gondoljuk, szívesen látogatnánk többször is Balatonfüredre, sétáljunk el a hajókikötőhöz és simogassuk meg az ősi balatoni foglalkozásoknak emléket állító szobrok, a Halász és a Révész csizmáját: a legenda szerint bizonyosan vissza fogunk térni a városba.

Az Árpád-kori települések közül néhány nevét még ma is őrzi a táj, így Kék faluja a mai Kéki-völgy területén lehetett. Magyaré - a jóval később, 1954-ben szintén Füred részévé váló - Arácsba olvadt be a középkor végére, míg Papsoka és Siske nyomára már csak egy-egy utca, illetve egy templomrom elnevezéséből akadhatunk.