Az Országház históriája: a kupola a honfoglalást szimbolizálja

Megépítéséről 1880-ban született döntés, helyéül a Duna- partot, az akkori Tömő teret megnevezve. A tér nem véletlenül viselte e nevet, egy régi térkép szerint szeméttelepként használt óriási gödör volt itt.

Az építési pályázatra – lebonyolításában Tisza Kálmán miniszterelnök irányításával részt vett Ybl Miklós építész is – 19 pályaterv érkezett. A bírálat négy kiválasztott és díjazott terv közül Steindl Imréét helyezte első helyre. Az alapkő letételekor, 1885-ben az építész 46 éves volt, az épület – mely Európa második, a világ harmadik legnagyobb parlamentje – élete legjelentősebb megbízatása lett. Tizenkilenc évig, átlagosan ezer ember dolgozott az Országházon. 268 méter hosszú, 123 méter széles, alapterülete közel 18

ezer négyzetméter. Kupolája 96 méter magas, ezzel a honfoglalás évét szimbolizálja, ugyancsak 96 lépcső vezet fel a kupolacsarnokig; 365 kisebb-nagyobb tornya van, annyi, mint az év napjainak száma.

Az eredeti terv szerint átadása az 1896. évi millenniumi ünnepségek csúcspontja lett volna, de ekkor csupán a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket vitték az épületbe. Ebben az évben tartottak ugyan a kupolacsarnokban egy ünnepi ülést, de csak hat évvel később vették hivatalosan használatba, amit Steindl már nem érhetett meg, 38 nappal korábban elhunyt. A belső munkálatok 1904 végéig folytak. Az épület nem aratott egyértelmű tetszést, többen kifogásolták, hogy gótikus stílusa német jellegű, idegen a magyar nemzettől, volt, aki „az építészet megfagyott zene” hasonlatot továbbfejlesztve „a legkellemetlenebb kakofóniát” hallotta ki Steindl alkotásából. Mikszáth pazarlónak, túlzott pompájúnak találta, a belsővel Ignotus sem volt megelégedve, a külső megjelenést azonban lenyűgözőnek érezte. Bár az épület díszeiben, csúcsíveiben, tornyaiban neogót, belsőépítészete nem követi a külső megjelenést. Az impozáns lépcsőrendszer, az előcsarnok, a társalgók a barokk paloták hangulatához állnak közel, a delegációs terem pedig reneszánsz stílusú.

A kor leghatalmasabb beruházása volt, s mivel mindent magyar anyagból, hazai technikával és mesterekkel akartak elkészíttetni, ez iparágakat lendített fel, így a márványbányászatot, az izzógyártást. Csupán a főlépcső melletti nyolc márványoszlopot hozatták Svédországból. Az építkezés összköltsége 38 millió aranykorona volt, 176 ezer köbméter földet mozgattak meg, 40 millió téglát építettek be, félmilliónál több díszkövet faragtak ki.

A főlépcsőház mennyezetképeit Lotz Károly festette, a színes üvegablakok Róth Miksa műhelyéből kerültek ki. A foglalkozásokat megjelenítő kerámiaszobrokat Zsolnay Vilmos szállította, az építész alakját Steindl testesíti meg. A magyar Országház volt az első klímaberendezéssel ellátott épület a világon, melynek állandó belső hőmérsékletét télen meleg, nyáron hideg levegő befúvásával biztosították. A jégkutat folyamatosan töltötték fel jégtömbökkel, a rajtuk átfújt levegő a székek alatti rácsokon keresztül jutott az üléstermekbe. A folyosókon számozott szivartartóval ellátott hamutálcák vannak, így a képviselőknek nem kellett eloltaniuk a szivarjukat, amíg beszaladtak szavazni az ülésterembe. A képviselői társalgókban található a világ két legnagyobb kézi csomózású szőnyege, melyek békésszentandrási asszonyok munkái. Az épület tetejét az 1950-es évektől kezdődően 1990-ig a kommunista rendszert jelképező vörös csillag díszítette.

Az Országház 2011 óta a világörökség része. Itt van kiállítva a Szent Korona és a koronázási jelvények, a szerencsés látogatók az őrségváltást is láthatják.