Utazó

2007.02.07. 11:27

Az elfelejtett ékszerdoboz

Vác, az ezeréves püspöki székhely csak egy ugrás Budapestről. Az alig harminc kilométeres út autóval sem tart sokáig, de a Nyugati-pályaudvarról óránként közlekedő zónázó vonatok is huszonöt perc alatt Vácra repítenek bennünket.

PLT

Már csak a nosztalgia miatt is érdemes vonatra szállnunk, hiszen 1846-ban ezen a vonalon indult meg hazánkban a vasúti közlekedés. A Dunakanyar hazánk egyik első számú idegenforgalmi célpontja, Szentendre, Visegrád, Esztergom a kötelező látnivalók közé tartozik. A folyó túlsó partjáról azonban mintha nem is vennénk tudomást, pedig Vác Magyarország egyik legszebb, leghangulatosabb barokk kisvárosa, telis-tele látnivalóval. Mostanság annak is érdemes ide ellátogatni, aki már járt itt, hiszen a nem is oly rég még kicsit kopott, kicsit álmos kisvárosra szinte rá sem lehet ismerni.
 A régi váci állomásépületet néhány éve gyönyörűen, korhű stílusban felújították, ahová - sok magyar vasútállomással ellentétben - kifejezetten jólesik megérkezni, ráadásul máris szinte a város kellős közepében találjuk magunkat.


A városnézést célszerű a főtérrel kezdeni - az állomásról amúgy is ide vezet Vác egyik hangulatos, üzletekkel szegélyezett főutcája. Túlzás nélkül mondhatom, a Március 15. tér hazánk egyik legszebb és legegységesebben fennmaradt történelmi főtere, szinte valamennyi háza műemlék, amelyekhez történetek egész sora fűződik. Az újonnan kialakult városközponttól némileg félreeső tér hosszú évtizedekig Csipkerózsika-álmát aludta, tavaly viszont uniós pályázati forrásokból teljesen felújították. A projekt a beszédes Legyen a főtér, FŐ TÉR szlogennel futott, s ez sikerült is! A térről száműzték az autókat, díszburkolatot kapott igazi kőből, de zöld felületeket is kialakítottak. Ízléses és szerethető kisvárosi tér született, ahol a műemlék épületek egy részét is felújítottak.


Mindenekelőtt a 17-18. század fordulóján épült Fehérek templomát, amelyet a kilencvenes években, a kriptájában talált barokk kori temetkezési leletegyüttes, az úgynevezett váci múmiák tettek ismertté. A leletanyag egy töredékét bemutató Memento mori című kiállítás a Görög-templom alatti középkori pincében tekinthető meg. Március végéig csak előzetes bejelentkezés alapján fogadja a látogatókat. (A helyi Tourinform-irodában nyílik erre lehetőség.) A gyönyörű barokk középületek és lakóházak közül külön említést érdemel a Mária Terézia 1764-es látogatására elkészült Városháza, az Irgalmas-rendi kórház és kápolna, a Nagypréposti Palota - amely gazdag egyházmegyei gyűjteménynek ad otthont -, valamint a régi püspöki palota, amelyben 1802 óta máig a Cházár András alapította Siketnémák Országos Intézete működik.


A főtérről egy rövid sétával elérjük Vác legmonumentálisabb, az egész város látképét meghatározó épületét, az Isidore Canevale tervei alapján befejezett késő barokk székesegyházat, amely egyben a püspökség főtemploma. A váci püspökség alapítását a történészek egybehangzóan az első magyar királynak, I. Szent Istvánnak tulajdonítják. A püspöki templom építésének befejezése I. Géza nevéhez fűződik, akit kívánsága szerint ide temettek el.
 A Duna-parti város másik jelképe a Diadalív, más néven Kőkapu, amely ugyan kevésbé grandiózus, mint világhírű francia és olasz rokonai, ám a Mária Terézia már említett, 1764-es látogatására emelt kora klasszicista építmény letisztultságban, szépségben nem marad el mögöttük. A Kőkapuval nagyjából egy időben épült Vác rendhagyó látványossága, ám építészeti örökségének annál fontosabb kincse: a fegyház. A remek arányú klasszicista épülettömböt  amelyet a városért oly sokat tevő, a Kőkaput és székesegyházat is jegyző Migazzi Károly püspök építtetett  kívülről mindenképpen érdemes megcsodálnunk, és nem árt tudnunk, hogy udvarán kivételesen szép neogótikus kápolna található.


Ha tehetjük, váci barangolásunkat a Duna partján fejezzük be. A főtér felől érkezve hangulatos, már-már Szentendrét idéző szűk utcákon visz keresztül utunk, ahol az utóbbi időben több galéria, régiségkereskedés és kávézó is nyílt. Az árnyas fákkal szegélyezett, szobrokkal díszített, játszóterekkel tagolt parti sétány képét egészen biztosan a szívünkbe zárjuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!