A piramisoktól a Sínai-félszigetig

– Kövessenek, és megmutatom a Nagy Piramist és a sírkamrát! – ajánlja a hívatlanul mellénk csapódott beduin vagy annak öltözött férfi. 

– Nem magát, hanem csak a kijelölt utat kell követnünk. 

– Akkor mi mást szeretnének még? 

– Ha nem pont a piramis és köztünk állna, akkor láthatnánk azt, amiért jöttünk. 

– De hát ide vezettem magukat, adjanak baksist. Kevés a turista és sok a gyerekem! 

– Nem hívtuk, éppen csak azt kérjük, hogy menjen inkább máshova… 

Ilyen „beszélgetésekkel”, élményekkel is bemutatkozott a modern Egyiptom, amikor mi az ősit kerestük. Néztük az évezredek óta az ég felé mutató, isteni halhatatlanságot szimbolizáló piramisok csúcsát. Megcsodáltuk az ásatásokat, a temetkezési kamrákat, a fáraók szobrait, a kőbe vésett és festett feliratokat és hazahoztuk a papirusztekercsre festett „Utolsó Ítéletet”. 

A Kairóba induló gépen a mellettünk ülő hölgy érdeklődik, hova megyünk? – Átszállással Sharm el-Sheikhig – válaszoljuk. – Az csúcs – nyugtat meg, de ez nyilvánvaló, mert a gép minden ülésén a december elején a Sharm el-Sheikhben rendezett III. Ifjúsági Világfórumot hirdető magazin található. Címe: Ahol civilizációk találkoznak. Mi is oda igyekszünk.

Kairóban át kell szállnunk. A reptér várócsarnokaiban és a célállomáson egymástól 20-30 méterre álló önkéntes fiatalok irányítanak bennünket a megfelelő irányba. Mindegyik elkéri, leellenőrzi hivatalos meghívónkat, útlevelünket. Mosolyognak, kedvesek, segítőkészek. 

A várócsarnokban a világ különféle részeiről a fórumra utazók lassan érkeznek. Vannak, akiknek az ideutazás három napig tart, közben lekésnek csatlakozásokat. Tőlünk pár lépésnyire egy fiatal nő, ő a fórum egyik előadója. Kolléganőmmel egyszerre mennek be a mellékhelyiségbe. Amikor kijönnek a toalettfülkékből, a hölgy megkéri kolléganőmet, hogy segítsen neki kinyitni a forgatógombos kijárati ajtót. Hátrányos helyzetű. Kolléganőm első reakciója az lenne, hogy megkérdezze, kézmosásra megnyissa-e a csapot számára, amikor észreveszi, hogy a hölgynek nincsenek karjai, kezei. Neve: Jessica Cox. Gépel, zongorázik, kocsit és repülőgépet vezet, úszik, biciklizik, lovagol, kontaktlencséit karok nélkül, lábujjaival helyezi fel. Mottója: Soha ne add fel! Ne te változz, a világot változtasd meg!

Szállodánkban többnyire a fórum VIP vendégeit helyezték el a szervezők. A 650 elszállásolható vendéget 500 fős személyzet látja el. A szobákat férfiak takarítják, nők csak adminisztrációs pozíciókban dolgoznak. A konferencia résztvevőin kívül itt csak orosz és kínai vendégek tudják kifizetni a luxus szállásköltséget. Van leírt, elvárt öltözködési etikett, mikor hogyan kell megjelenni az étkezéseknél. Az oroszokat egyáltalán nem érdekli az etikett. A nők minimális stílusú, méretű fürdőruhákban jelennek meg az éttermekben, a férfiak meg igencsak hangosak. 

A Sínai-félsziget déli csücske Sharm el-Sheikh. A félsziget mind a három vallásnak, a zsidóknak, a keresztényeknek és a mohamedánoknak is szent föld. A zsidóknak, mert a 2000 méter feletti Sínai-hegyen, „Isten Hegyén” adta át Isten Mózesnek a Tízparancsolatot. A keresztényeknek szent a félsziget, mert Palesztinából erre menekült a Szent Család. A mohamedánok pedig azért tartják szentnek ezt a földet, mert az iszlám korai éveiben imáikat itt Jeruzsálem felé fordulva kellett elmondaniuk.

A hely jelentése: „A Sejkek Városa”, de miután évek óta itt rendezik a nagy, nemzetközi békekonferenciákat is, így „A Béke Városa”-ként is emlegetik. Az 1967-es hatnapos háborút követően, 1978-ban, Szadat egyiptomi elnök és Begin izraeli miniszterelnök aláírta a Camp David-i egyezményt. Ezzel került vissza a félsziget Egyiptomhoz Az egyezséget tárgyalássorozat előzte meg Carter amerikai elnök Camp David-i rezidenciáján. 

A végső békeszerződést – az elsőt, melyet Izrael egyik arab szomszédjával kötött – 1979 márciusában írták alá. A két államférfit 1978-ban Nobel-békedíjjal tüntették ki. 

Az Ifjúsági Világfórumot hivatalos adatai megdöbbentőek! 164 ország 300 ezer pályázójából hétezret választottak ki a szervezők. Kilenc témakörben, 50 nemzetiség 150 képviselője adott elő. Sok afrikai ország zászlójában találhatjuk a vörös (a szabadságért kiontott vér), a fekete (a lakosság bőrszíne) és a sárga vagy arany (a Nap jelképe) színt. Afrika jövője a víztől függ.

A meghívott előadók egyike, egy 12 éves kínai fiú az ivóvíz mesterséges előállításának kutatója. Ő az oxfordi egyetem mindenkori legfiatalabb diákja. Szerinte nemzetközi pénzügyi szervezeteknek kellene segíteniük az ivóvíz előállításával kapcsolatban folytatott kutatásokban. Amikor szüleinek gratulálunk, a fiú elmondja, Ausztráliában járt iskolába és egyik barátja egy magyar fiú volt. 

Az 54 országból álló 1,3 milliárd fős Afrika lakosságának 50 százaléka 20 év alatti. Jelentős részük nemhogy nem képzett, még az elemi iskoláit sem végezte el. A változást a fiatalok iskoláztatása hozza majd el a kontinensen. El kell érnünk, hogy Afrikában mindenütt legyen elektromosság és internet. Ha lenne internetjük, a fiatal kutatók hozzá tudnának járulni a kontinens fejlesztéséhez. – Találjatok ki új megoldásokat – szólítja fel hallgatóságát Abdel Fattah el-Sziszi, Egyiptom elnöke.

A konferencia fő témakörei a globális felmelegedés, az afrikai élelmiszer-biztonság, a mesterséges intelligencia, a nők, valamint a fejlődéshez való jog voltak. A terrorizmusról és annak elhárításáról Sziszi elnök több felszólalásában is beszél. Elmondja: Egyiptomban a terrorizmus az 50-es években jelent meg először. Egy-egy terrortámadás után az országot ért rombolás helyrehozása milliárdokba kerül. 

A résztvevők néma rémülettel hallgatták annak a kenyai fiatalembernek a beszámolóját, akit ötéves korában fundamentalisták raboltak el. Elmondta, hogy mintegy 250 ezer gyermekkatona kezébe nyomtak fegyvereket elrablóik, és vagy ők öltek, vagy őket ölték meg. Neki a legjobb barátját kellett főbe lőnie, hogy életben maradhasson. 

– A gyerekek nem gyűlöletre, hanem a szeretetre születtek – mondja, majd apját idézi: – Ha túl kicsinek érzed magad arra, hogy befolyásold az eseményeket, gondolj egy szúnyogra a szobádban!

(Folytatjuk)