Túra az emlékhelyek között Kocsis Katalinnal

A zenei emlékhelyek felkutatásában évtizedek óta élen jár Kocsis Katalin, akinek útmutatásait követve szinte minden ház új tartalommal gazdagodik. A Zalai Hírlap egyedülálló „zenélő házak” sorozatában három egészen érdekes helyszínt tár fel. Első utunk a belvárosi Ady utca 5. szám alá vezetett, ahol egy szerény kis földszinti lakásban élt Sterneck Zsigmond muzsikus, gordonkaművész.

– Zágrábban végezte el a zeneakadémiát – folytatta Katalin. – Húszas évei elején, 1882 körül költözött Nagykanizsára. Több rokona élt itt, talán azért választotta lakhelyéül városunkat. Szeretetreméltó és bohém ember volt: agglegény, furcsán bicegő járással, nagy bajusszal, aki magánzenetanárként kereste a kenyerét. Oktatott szinte minden hangszert, mert annyira sokoldalú muzsikus volt. Azért előfordult, hogy nem boldogult valakivel. Ilyen volt a gimnazista Fejtő Ferenc, aki apja kívánságára járt a mesterhez gordonkázni az 1920-as évek elején. Sterneck észrevette, hogy a fiúnak, bár rajong a zenéért, nincs hozzá tehetsége. Fejtőre hatással volt a nem mindennapi gondolkodású tanár, alakját később érzékenységgel és szemléletességgel idézte fel emlékirataiban.

Innen néhány perces sétával érkeztünk az Erzsébet tér 14. számú épülethez, melyet ma jazz-zenészek nagyméretű fényképei díszítenek. Azonban van az épületnek más zenei vonatkozása is. Az 1910 utáni három évtizedben ebben a házban élt és praktizált Balla János, Nagykanizsa kitűnő orvosa és „házi” zongoraművésze.

– Zongoristatehetsége már gimnazista korában, az 1890-es években is kitűnt, amelyet egyetemista korában tovább fejlesztett – mesélt tovább Kocsis Katalin. – Nem választotta hivatásának a zenét, de tudása, technikája, zenei intelligenciája igazi művészre vallott. Rendszeresen előfordult, hogy ő kísérte zongorán a városba látogató művészeket, például Palló Imrét és Anday Piroskát. Hosszas betegség után fiatalon, 48 éves korában érte a halál.

A teret elhagyva a Rozgonyi utca 7. szám alatti háznál fejeződött be a túra. Katalin kutatásai alapján az épület 1912-ben szabadkőműves- székháznak épült, majd a szervezet betiltása után az egyház kapta meg, a Szociális Miszsziótársulat néven működő női szerzeteskongregáció. Karitatív, szociális tevékenységeket végeztek. Ezek egyike a város fiatal katolikus lányait összefogó Szent Ilona Leányklub működtetése volt, amelynek keretében alakult meg 1929ben a megye – sőt lehet, hogy az ország – egyetlen női zenekara. Csupán a karnagyuk volt férfi, Arnberger Rudolf. Egy 1935-ben készült fényképen 15 tag látható. A zenekar vonószenekar volt, amelyet harmónium, zongora és dobfelszerelés egészített ki. 1934-ben a budapesti Vigadóban léptek fel, a Missziótársulat országos konferenciáján.