barokk freskócsodák

2018.03.01. 12:00

Zircre minden évszakban érdemes elmenni

A Bakony fővárosának is nevezett település a legmagasabban fekvő magyarországi kisváros, négyszáz méterrel a tengerszint felett. Története a ciszterci rendhez fűződik.

Müller Anikó Hanga

Fotó: Müller Anikó Hanga

Az apátság alapítása előtti időkről a Képes Krónika leírása tanúskodik, mely szerint 1060-ban a sebesült I. András királyt a bakonyerdei udvarházba vitték, ott halt meg, onnan szállították végső nyughelyére, az általa alapított tihanyi apátságba. A Bakony szívében III. Béla alapított monostort 1182-ben a cisztercieknek, az első szerzetesek a franciaországi clairvaux-i apátságból érkeztek. A ciszterciek a lakott helyektől távol eső helyeket, a völgyeket, patakok partját kedvelték. A Bakonyerdő csendje, a Cuha patak tiszta vize, a gazdálkodásra alkalmas vidék megfelelő volt az imádkozó és dolgozó szerzeteseknek. A 12. század végén, későromán-koraigót stílusban templomot, monostort építettek.

A ciszterci apátság (fent) építkezései 1927-ben fejeződtek be. Előtérben Nepomuki Szent János szobra
Fotós: Müller Anikó Hanga

Ma mindebből három emlék látható, a legjelentősebb a 82-es út mentén egy pillérköteg, melyet az utókor az eredeti helyén meghagyott. A történelem viharai nyomot hagytak, a település hosszú időre elnéptelenedett, újjáalapítása a 18. század első két évtizedére tehető. Sziléziából szerzetesek érkeztek, az apátság körül német ajkú telepesek találtak új otthonra. Az új barokk templom mellett – 1752-ben szentelte fel Padányi Biró Márton veszprémi püspök – épült és benépesült a monostor. A templom mennyezeti freskóit Wagmaister József festette az építéssel egyidejűleg, melyet közel százötven év után Innocent Ferenc „kijavított”. 1997-ben a templom átfogó restaurálása során fantasztikus felfedezést tettek a restaurátorok, Král Éva és Felhősi István. Lemosva az átfestést, kitűnt, a kései festő nem megtisztította, hanem erőteljesen átfestette a festményeket, megváltoztatta a képek jellegét, az arcokat „megöregítette”, színei komorrá, sötétté tették a belső teret. Helyreállítva a régit, ma az eredeti barokk színpompában, a freskócsodák világában gyönyörködhetünk.

Az arborétum minden évszakban kellemes élményt ígér
Fotós: Müller Anikó Hanga

Az apátság építkezései 1927-ben fejeződtek be. A klasszicizáló stílusú épületrész fölé a Vöröstorony kupolája borul. A Monostori Látogatóközpont igényes rendtörténeti kiállítása a 12. századtól napjainkig nyújt bepillantást a hely- és rendtörténeti tudnivalók sokaságába. Az apátság sorsával együtt alakult a Ciszterci Műemlékkönyvtár története is. Az első könyveket a 18. században az újjáalapító szerzetesek hozták magukkal. Az állomány nagyarányú növekedésére a 19. században került sor, amikor a ciszterciek felvállalták a tanítást is. Felismerve, hogy működésükhöz és tudományos munkásságukhoz szükségük van széles körű ismeretekre, nagy gondot fordítottak a könyvgyűjtemény fejlesztésére. A könyvtár hetven ősnyomtatványt, közel négyszáz antikvát tudhat magáénak, melyek közül több csak Zircen található meg Magyarországon. Intarziás faberendezése, mely főleg bakonyi fafajtákból készült, a helyi asztalosmester, Wilde Mihály alkotása.

A Bakony szívében III. Béla alapított monostort 1182-ben a cisztercieknek.
Fotós: Müller Anikó Hanga

A Bakonyi Természettudományi Múzeum hazánk egyetlen vidéki természettudományi szakmúzeumaként a Bakony négyezer négyzetkilométernyi természeti képét, növény-, állatvilágát mutatja be. A Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház az 1766-ban épült barokk Dubniczay-házban kapott helyet, mely védett műemlék. Névadója a zirci születésű néprajzkutató, utazó, a magyarországi finnugrisztika egyik legelső, kiemelkedő képviselője. Gyűjteményeik: fotó, helytörténeti, néprajzi, képzőművészeti, finnugor, valamint népi kismesterségek műhelyei.

 

Az arborétumban hatszázra tehető a fa- és cserjefajok száma, mintegy hetven a tűlevelű faj, a legidősebb fa a kocsányos tölgy, több mint négyszáz éves. A parkot a Cuha patak szeli át, halastava, partján dísznövényekkel, a vizes élőhely bemutatásával nyújt pompás látványt. A Kistemplom mellett látható a középkori királyi udvarház és templom maradványainak feltárt része. Érdemes felkeresni az Agrárműszaki Emlékek Gyűjteményét, ahol az egyik legrégibb mezőgazdasági gép 1870-ből való.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!