Utazó

2012.07.18. 08:04

Agra, az örök szerelem jelképe

Mesébe illő a történet, bár egy részét talán az utókor költötte hozzá. Ha így is történt, az kétségtelen, hogy a Tádzs Mahal az örök szerelem jelképévé vált.

Gidai Judit

Szinte gyermekek voltak még, amikor megismerték egymást. Khurrum herceg, a trónörökös (a későbbi Sáh Dzsahán) bazárost játszott a palota népével az agrai Vörös Erődben. Ekkor találkozott Arjumand Banu Begummal (későbbi nevén Mumtáz Mahal, jelentése: a palota ékessége), akinek apja perzsa nemes volt.

Szerelem volt az első látásra, bár több évnek kellett még eltelnie ahhoz, hogy egymáséi lehessenek. A trónörökös előbb még két „politikai házasságot” is kötött, míg aztán 1612-ben végre harmadik feleségként elvehette az akkor 19 éves Mumtaz Mahalt. Ő volt a kedvence, és bár a másik két feleségének is kötelességszerűen nemzett egy-egy gyermeket, ideje nagy részét Mumtázzal töltötte. Mély és szeretetteljes kapcsolat fűzte őket egymáshoz, szinte elválaszthatatlanok voltak. Mumtázról már életében ódákat zengtek a költők, nemcsak legendásan szép, de okos asszony is volt. Nem akart uralkodni, mindig a háttérben maradt, ugyanakkor férje, az 1627-ben trónra lépett Sáh Dzsahán mindenben kikérte a tanácsait. A Mogul Birodalomban tett utazásaira és hadjárataira is elkísérte, ez okozta a vesztét is. Tizennegyedik gyermekének szülésébe halt bele 1631-ben, a Dekkán-fennsíkon folytatott harcok idején. Ha otthon szült volna, a palotában, valószínűleg életben maradt volna. Halálos ágyán állítólag az kérte férjétől, hogy ne nősüljön meg újra, és hogy állítson méltó emléket szerelmüknek.

 



Sáh Dzsahán szinte beleőrült az elvesztésébe. Egy évre elvonult, hogy magányosan gyászoljon, és ősz hajú, megtört emberként tért vissza. Mumtáz Mahalt átmenetileg Burhanpurban temették el, ahol meghalt, de a sah ettől kezdve ideje nagy részében csak mauzóleumának megtervezésével és felépítésével foglalkozott. Közel húsz évig tartott, míg teljesen elkészült a Tádzs Mahal, amelynek jelentése a paloták koronája. A legszebb talán az, ami Rabindranath Tagore írt róla: „egy könnycsepp az örökkévalóság arcán”.

Építészek és kézművesek ezrei dolgoztak a Jamuna folyó partján álló síremléken, a hozzá tartozó mecseten és kerten. Az alaprajzát állítólag maga a sah rajzolta meg, aki arra is gondot fordított, hogy a folyóparti helyszín ellenére az emlékmű biztos lábakon álljon, a laza homokot kavicsra cserélték az alapoknál. Még arra is ügyeltek, hogy a minaretek néhány fokkal kifelé dőljenek, így földrengés esetén nem a mauzóleumra esnének. A hatalmas mennyiségű fehér márványt a több mint 300 kilométerre fekvő Makrana kőbányáiból hozták, díszítésüket messzi földről érkezett mesterek, kalligráfusok, kőfaragók, intarziakészítők végezték. Különleges, úgynevezett pietra dura technikával csiszolták a drágaköveket a fehér márványba, zömmel virágokat és Korán-idézeteket.

 



Lenyűgöző, csodálatos látvány. Az érkezők a főkapunál (darváza) belépve pillanthatják meg először közelebbről, a túlvilági, paradicsomi kertet mintázó gyönyörű kert (csár bág) végén. Kereszt alakban csatornák osztják négy részre a parkot, a síremlékhez vezető csatornát szökőkutak szegélyezik. A víz visszatükrözi a mauzóleum képét, amely így mintha lebegne a víz fölött. Hatalmas mérete ellenére hihetetlenül légies az egész épület. A makranai márvány a fénytől függően változtatja a színét, hol vakítóan fehér, hol kékes, hol rózsaszínes árnyalatú.

A mauzóleum központjában lévő nyolcszögletű temetkezési kamrában található Mumtáz Mahal és Sáh Dzsahán kenotáfiuma. Testük valószínűleg egy lejjebb lévő, befalazott kamrában pihen. A legendák szerint a sah a folyó túlpartján, fekete márványból akarta a Tádzs Mahal másaként megépíttetni a saját síremlékét, de erre már nem maradt ideje.

 



A kenotáfiumokat valaha aranyrostély vette körül, ma csipkézett márvány. Az aranyat hatodik gyermekük, a későbbi uralkodó, a puritán Aurangzeb verette le és olvasztatta be. A Tádzs Mahal építése ugyanis felemésztette a kincstár bevételeinek nagy részét, miközben a Mogul Birodalom folyamatosan harcban állt. Aurangzeb megölette fivérét, apját, Sáh Dzsahánt pedig letaszította a trónról, és haláláig (1666) a Vörös Erődbe záratta.

Az erőd csak néhány száz méterre van a Tádzs Mahaltól, a Jamuna folyó kanyarulata mögött. A vörös épület legfelső emeletének közepén kicsiny, fehér márványból készült rész található, itt töltötte utolsó éveit Sáh Dzsahán, s innen nézhette szeretett felesége síremlékét, amelyhez soha többé nem juthatott már el.



A Tádzs Mahal 1983-ban került fel az UNESCO világörökségi listájára, 2007-ben pedig a világ hét új csodája közé is beválasztották. 1996-ban azonban a száz legveszélyeztetettebb műemlék közé is bekerült. India legnépszerűbb turisztikai látványosságát évente több mint kétmillióan keresik fel, nagyrészt ez okozza lassú pusztulását is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!