Úrhida

2016.11.07. 13:49

Hetven év házasság! – Kegyelmi lakodalom Úrhidán

Úrhida – Imre bácsi és Mária néni szerényen (ahogy éltek, élnek) ülte meg kegyelmi lakodalmát szombaton. Az önkormányzat hetvenedik (!) házassági évfordulójukon köszöntötte őket.

V. Varga József

Ritka ez, mint a fehér holló – tűnődött el Imre bácsi, akit nem kellett biztatni, megeredt a nyelve, s csak sorolta az évtizedek örömeit és bánatait. Könnyeket morzsoltak el szemükben feleségével, Mária nénivel együtt, mikor betoppant hozzájuk a vizitálók kis csapata.

Császár Imre 1925. június 27-én látta meg a napvilágot, Császár Imréné, Pásztor Mária rá két évre, 1927. február 21-én.

Imre bácsi és Mária néni – hetven esztendő szeretetben
Fotó: Müller Alexandra

És ami nem kis szó, megérték 70. házassági évfordulójukat! A regula kegyelmi lakodalomnak mondja a hetvenediket, a köszönet, a hála és a kegyelem napjának, amiért ilyen hosszú időt megélhettek együtt.

Jó szóval, virággal, ajándékkal érkeztek a látogatók: Bognár József polgármester és a falu vezetői, a családsegítő szolgálat gondozója. Rózsika, aki talán a legjobban ismeri őket, csokoládétortával kedveskedett nekik.

Meggyújtották a tortán a 70-es számot formázó fehér gyertyát, de még a csillagszórót is. Fényük a házaspár szemében tükröződött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!