Tündérszépek

Tündérszépek 2019/2020 Regionális előválogató

Göntér Vivien
25, Zala

– Az érettségi megszerzése után két évig azon dolgoztam, hogy egy saját szépségszalont üzemeltethessek. Mindig is a szépségipar szerelmese voltam, tanulmányaimat a műkörmös, pedikűrös, valamint a szempilla- és szemöldök stylist képzésekkel gyarapítottam. Mindig is fontos volt a fejlődés, így több szakmai továbbképzésen szerepeltem, s közben a kozmetikus iskolát is elvégeztem. De további kihívásra volt szükségem ezért Ausztriában is szerencsét próbáltam. Szobalányként kezdtem, de ma már kozmetikusként dolgozom. Imádok sportolni, a fitnesz mellett döntöttem, s a 12 hetes szigorú diéta után egy versenyen harmadik lettem, mely hatalmas lendületet adott és tavaly magyar bajnoki címet szereztem.

Vivien 165 cm magas, és a Nyilas jegyében született. Kedvenc itala a víz, ételek közül pedig a Nutellás palacsintát szereti. Legszívesebben Timmy Trumpet zenéjét hallgatja, parfümből pedig a Chanel-t választja.

6.46pont

További résztvevők