tündérszépek 2021

2021.04.16. 07:30

Fejben készül a Tündérszépek szépségverseny döntőjére a Fejér megyét képviselő Pánczél Nóra

Kedves arc és bájos mosoly. A 20 éves sárkeresztesi Pánczél Nóra képviselheti Fejér megyét a Tündérszépek 2021-es országos szépségverseny április 19-én kezdődő döntőjében.

feol.hu

Forrás: Pánczél Nóra

Mint arról korábban beszámoltunk a Tündérszépek zsűrije kiválasztotta azt a huszonegy lányt, aki a közönség kedvencével kiegészülve részt vesz az országos döntőben. Fejér megyét Pánczél Nóra képviselheti, a sárkeresztesi lány elárulta, hogy mérhetetlen örömmel és büszkeséggel tölti el, hogy képviselheti megyénket, főleg, mivel jelentkezésekor nem tudta, meddig fog eljutni, és a döntőbe való jutás csak a legmerészebb elképzeléseiben szerepelt.

- Számomra már az is hatalmas élmény, hogy idáig eljutottam – mesélte nekünk Nóra. – Hálás vagyok, hogy a hozzám közel állók támogatását élvezhetem, mind szóban, mind a szavazataikkal mellettem álltak. Külön boldogság a számomra, hogy mindkét forduló alkalmával a zsűri választott ki.

A mindig mosolygós lány, Pánczél Nóra képviseli Fejér megyét

Ahogy azt Nóra megosztotta velünk, igyekszik minden pillanatát megélni a versenynek és izgatottan várja már az április 19-én induló döntőt. Elárulta továbbá azt is, hogy már a regionális forduló alatt megkezdte a felkészülést, főként fejben. Rengeteget informálódott a mentorok tanácsairól, az előző évek döntéseinek tapasztalatairól, valamint a verseny menetéről. Mindennapjai nyugodtan telnek, otthonról dolgozik és igyekszik időt tölteni a családjával, párjával, szeretteivel. Ezek mellett pedig nyelvvizsgára és a közelgő egyetemi tanulmányaira készül. Természetesen a kikapcsolódásra is mindig talál időt; ilyenkor kedvenc műsorait nézi, olvas vagy kirándul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!