Bachmann Imola

2021.06.30. 14:00

A beach body nem elég – egyetemista Tündérszépünk nem akar üresfejű szépség lenni

A Tündérszépek húszéves, budapesti döntőse, Bachmann Imola szerint fontos, hogy ne üresfejű szépség legyen az ember. Ő is ennek megfelelően éli az életét.

Sz. A.

A húszéves Bachmann Imola hirtelen ötlettől vezérelve jelentkezett a Tündérszépekre, amelynek döntőjébe is bejutott. A fővárosi lány egyébként Pécsről származik, egyetemi tanulmányai miatt költözött Budapestre. Az ELTE gazdasági-menedzsment szakán tanul.

– Nagyon szerencsés vagyok, a családom, a párom és a barátaim is mindenben támogatnak, amibe belekezdek, így annak is nagyon örültek, hogy jelentkeztem erre a versenyre – árulta el korábban az öntudatos szépség, aki mindig végigviszi azt, amit a fejébe vesz. Imola egyébként azért jelentkezet országos szépségversenyünkre, mert érdekli s szépségipar, a modellkedés, és ki szerette volna próbálni magát ebben a világban.

Imola szerint, bár a közösségi médiában fontos a külső, mert az emberek első látásra, ez alapján ítélnek, de a belső értékek is fontosak. Mint fogalmazott, számára is nagyon fontos, hogy ne csak egy szép, de üresfejű lány legyen, hanem a tudását is fejlessze.

– Szerintem a külső nem pénz kérdése. Persze a kozmetikai, plasztikai beavatkozások, a fodrászok, körmösök mind drága dolgok, de

az sokkal többet ér, ha a saját szépségünket, külsőnket javítjuk ahelyett, hogy egy természetellenes újat építünk fel, ami nem is a valódi énünk része

– véli a Tündérszépek budapesti döntőse, aki maga is ennek szellemében készül országos versenyünk döntőjére, valamint az azt megelőző táborban. Néhány hete személyi edzővel végez súlyozós edzéseket, és nagyon odafigyel az étkezésre is, hogy néhány kiló izmot felszedve minél jobb formába kerüljön, hogy minél jobban mutasson bikiniben a nyáron, mondhatni hogy minél tökéletesebb beach body-ra tegyen szert. A barátaival Horvátországba készül nyaralni, és bízik benne, hogy az ott megszerzett barnaság majd a táborban is jól fog jönni neki.

Imola és a többi döntős a Balatonnál nyár végén vesz majd részt a felkészítő táborban, ahol profi segítséget kapnak majd, hogy igazán ragyogjanak a döntőben. A 22 lányt, akik a zsűri és az olvasók szavazatai alapján jutottak be a fináléba, háziasszony-mentorként az Európa legszebbjének választott Kocsis Korinna szépségkirálynő segíti majd, két mentortársa pedig a Magyarország Szépe címet 2018-ban elnyerő Szarvas Andrea, valamint a szintén 2018-as BLife szépségkirálynő, Miss Queen első udvarhölgy, divatmodell Eszenyi Eszter lesz.

Nézd meg Imola többi fotóját a Borsonline-on!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!