Pokoli körülmények lesznek a Föld körül, ha nem teszünk valamit

Az űrszeméttel nem az a legnagyobb baj, hogy van. Hanem az, hogy egyszer itt van, egy óra múlva meg már 36 ezer kilométerrel arrébb. És ha történetesen arra jár egy műhold, egy űrhajó vagy egy űrhajós, akkor ott valaki nagyon megemlegeti a találkozást. Az űrszemét ugyebár az a valami, ami fönnmarad az űrben ilyen-olyan okokból.

Elszakadni még nem tud a Földtől a gravitáció miatt, visszahullani a fejünkre már nem tud a Földtől való távolsága miatt. Ezért kering. És ez a jobbik eset. Az űrszemét nagyobb darabjai néha visszatérnek a Földre. Számos ilyen eset történt az elmúlt években, legutóbb például Mianmar északi részén zuhant le az égből egy hordozórakéta négy méter hosszú darabja. Szerencsére nem állt alatta senki.

Amíg az űrszemétből csak egy-két darab volt, legyintettünk rájuk, mint a Mount Everesten hagyott oxigénpalackokra. Amióta azonban sok van belőle, nem tudjuk, mitévők legyünk. Mert az űrkukásautó csak ígérgeti, hogy jön, de nem jön. Az Európai Űrügynökség három évvel ezelőtti becslése szerint a számok elég durvák, és mivel azóta csak szemetelünk, össze azonban semmit sem gyűjtünk, valószínűleg a helyzet csak rosszabb lett.

A több mint ötven évre visszatekintő űrkutatás története során több mint 170 millió darab, egy centiméternél kisebb tárgy került a világűrbe. Ha az egy és tíz cm közötti mesterséges objektumokat nézzük, a szám eléri a 670 ezret, a tíz cm-t meghaladó hulladék száma pedig körülbelül 29 ezerre tehető.

Azért az űrszemét, ha lassan is, de magától is fogy. Azok a darabok, amelyek viszonylag alacsonyan keringenek, gyakorlatilag beleakadnak a légkörbe, ezért pályájuk sugara folyamatosan zsugorodik. Más szóval: csak idő kérdése, és a 300-400 kilométernél alacsonyabban keringő űrszemét még azelőtt, hogy visszahullana a fejünkre, elég a légkörben.

Az viszont baj, hogy az űrszemét darabjai előszeretettel ütköznek össze, az egy-egy ütközéssel keletkező újabb töredékek aztán növelik a további ütközések számát, amelyek ismét hasonló hatást váltanak ki és így tovább. Tehát egyre több kisebb darab kering majd az űrben. Mindent összegezve ez egy öngyorsító folyamat, amely egyes szakértők szerint hamarosan pokoli körülményeket idézhet elő a Föld körül, és akár teljesen ellehetetlenítheti a biztonságos űrtevékenységet.

A jelenségre a NASA egyik tudósa, Donald J. Kessler hívta fel a figyelmet, még 1978-ban. Tanulmányában leírta, hogy az alacsony Föld körüli pályán lévő űrszemét egy kritikus sűrűséget meghaladva olyan ütközéseket produkál, amelyek valószínűsége egyre nagyobb lesz. Ennek egyik következménye lehet, hogy az űrhajózás és a műholdak működtetése akár évtizedekre lehetetlenné válik. Ez az úgynevezett Kessler-szindróma.

Hogy mekkora a baj, azt jól jelzi, hogy a NASA külön részleget hozott létre a probléma kezelésére, konkrétan egy Űrszemetet Figyelő Irodát. Van olyan szuperteleszkópjuk, amely durvább, mint Sauron szeme, egyszerre több tízezer objektumot képes követni, és néhány másodperc alatt egy Egyesült Államok méretű területet tud átfésülni speciális kameráival és érzékelőivel.

Felmerül a kérdés, hogy miként tisztíthatjuk meg a világűrt. Ötletekből, tervekből nincs hiány, igazán hatékony megvalósítás viszont még nem született. A különböző technológiák, elgondolások ráadásul nem nagyon tudnak mit kezdeni az űrben kóborló kisebb hulladékdarabokkal. A legegyszerűbbnek tűnő, ám legradikálisabb megoldás az űrszemét katonai fegyverekkel történő megsemmisítése.

Ezzel kapcsolatban több gond felmerül, például költséges, még több törmeléket juttathat az űrbe, és politikai, valamint katonai bonyodalmakat is okozhat használaton kívüli szatellitek elpusztítása esetében. Gondolkodnak aztán hálóban is, amely tulajdonképpen egy 700 méter hosszú - alumíniumsodronyból és acélhuzalból álló - áram alá helyezett pányva, amit egy személyzet nélkül űrhajó húzna, amely lassítaná az űrszemét-szilánkokat. Ezek aztán eléghetnek a Föld légkörében. Hihetetlennek hangzik? Pedig van ennél durvább is. Van, aki szerint a megoldás egy Marsra tartó leendő űrhajóval begyűjteni a már nem használt alkatrészeket, a hulladékból új, a Marson való boldogulást segítő eszközöket lehetne olcsón előállítani. Na persze.