negyven éve a pályán

2019.10.14. 09:15

Varga Miklós: sokszor újra kellett terveznem az életemet

A 62 éves rockzenész, színművész tehetséges iskolások mentorává vált, miközben saját gyermekeinek is egyengeti a karrierjét.

Budapest, 2018. március 23. Varga Miklós énekes, színmûvész, rockzenész a Hogy volt?! címû tv-mûsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A mûsorban a mûvész munkásságát idézték meg a meghívott vendégek.

Forrás: MTVA

Fotó: Zih Zsolt

A Bors arról ír, hogy nemrég indították el az István, a király iskolába megy elnevezésű színházi tehetségkutató versenyt, amelynek Vadkerti Imre, Vikidál Gyula és Feke Pál mellett Varga Miklós is a zsűritagja.

A színész-énekes ezzel kapcsolatban elmondta,

a versenyt ötezer hazai és külhoni magyar nyelvű általános iskola számára írták ki, amelyre november végéig 6 és 16 éves gyermekek jelentkezését várják.

A diákoknak egy húsz-huszonöt perces jelenetet kell megidézniük az 1983-ban bemutatott István, a király című rockoperából, amit aztán feltöltenek a legnagyobb zenemeg­osztó portálra.

„A diákok produkcióit mi, a zsűri és a közönség bíráljuk el, pontozzuk, majd pedig a kiválasztott iskolák és diákok stadionméretben is bemutatják az előadásukat. A négy győztes csapat szereplői pedig elutazhatnak Párizsba, ahol megnézik Versailles-ban a trianoni békeszerződés helyszínét, mellette pedig Disneylandben is eltölthetnek egy napot” – fogalmazott Varga Miklós, hozzátéve, hogy az alap szenpont a döntésnél természetesen a diákok hangja lesz, hiszen egy zenei tehetségkutatónál elengedhetetlen a szép hangszín.

Emellett azonban a fizikumot, a kiállást is figyeli, illetve azt, hogy a versenyző mennyire érti, és tudja beleélni magát a történetbe.

Néhány éve az énekes gyerekei is részt vettek egy tehetségkutatóban, mi több, mind a ketten meg is nyerték azt. Varga Miklós kitért rá: a tehetségkutatóknál az egyik legfontosabb, hogy nagyon vigyázni kell a gyerekek lelkére, mert sokkal sérülékenyebbek és érzékenyebbek, mint a felnőttek.

„Megtörtént, hogy az enyémek is kudarcként éltek meg egy-egy döntést, mi több, előfordult, hogy én magam is igazságtalannak éreztem az adott kritikát, de ezzel mindenkinek számolnia kell. Ha valaki előadóművész szeretne lenni, akkor fel kell készülnie arra, ez bizony egy nagyon kemény pálya, ahol nagyítóval vizsgálják minden egyes rezdülését” – mondta.

Az István, a király iskolába megy nemcsak a tehetséggondozásról, hanem a magyarság, valamint a múltunk megismeréséről is szól.

Az énekes úgy vélte, ezzel egy újabb lehetőséget kapunk a nemzet egyesítésére, ugyanis nemcsak a hazai, hanem a külhoni iskolákban tanuló magyar diákok is figyelmet kapnak.

„Sok gyerek rácsodálkozik, hogy a határon túl is élnek magyarok, és fogalmuk sincs Trianonról, a hazájuk múltjáról. A legtöbb fiatal csak a jövőbe tekint, ami persze nagyon jó dolog, csakhogy mindeközben a régmúltról sem szabadna megfeledkezni”

– hangsúlyozta Varga Miklós, aki ért a gyerekek nyelvén. Mint mondja, nagyon empatikus velük, és próbálja óvni őket. Ahogyan a saját gyermekeit is.

„Persze elvárásaim azért vannak, de a kedvüket semmiképp sem akarom szegni, ha valami esetleg nem úgy sikerül. Tudni kell talpra állni, és meg kell tanulni küzdeni, mert anélkül csak szerencsével tudunk életben maradni, ami ugyebár elég kockázatos” – mondta.

Kérdésre válaszolva azt is elárulta, voltak hullámvölgyek az életében. Úgy fogalmazott, nem lehet mindig a csúcson az ember, viszont soha nem volt másik opció a számára.

„Mindig is a zenélésből éltem, s jól megéltem, nem volt szükségem mellékállásra. Szóval krízishelyzetbe azért nem kerültem, de többször előfordult, hogy újra kellett terveznem, és talpra kellett állnom. Ami a legfontosabb, hogy ez mindig sikerült.”

Arról is beszélt, hogy a színházi életét az István, a király alapozta meg, amihez kezdetben csak a hangját adta, aztán idővel az arcát is. A rockzenei sikereit pedig elsősorban az Európa című dalának köszönheti, amit megszámolni sem tud, hányszor adott már elő.

„Noha a hetvenes évek végétől a pályán vagyok, mégis mai napig úgy izgulok, mint az első fellépésemen. Kezem, lábam remeg, a szívem majd’ kiugrik a helyéről. Főleg, ami a színházi előadásokat illeti” – mesélte a színész, megjegyezve, hogy a rockzene színpadán magabiztosabb.

Elárulta, mindig fohászkodik a jóistenhez, hogy fogja meg a kezét, és segítse át a nehézségeken.

„Megnyugtat az imádság. Nem utolsósorban pedig célba is ér, merthogy Isten mindig, minden körülmények között mellettem áll. Ezért pedig nem tudok elég hálás lenni” – tette hozzá.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában