visszatérő

2018.01.10. 16:05

Újabb nagy névvel gazdagodott az idei EFOTT

John Newman brit énekes sztár is fellép az idei EFOTT-on. Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját idén július 10-től 16-ig Velence-Sukoró térségében rendezik meg - közölték a szervezők.

3140654 06/25/2017 British singer John Newman performs at the Bosco Fresh Fest 2017 music festival in Moscow's Tsaritsyno Museum Reserve. Maksim Blinov/Sputnik

Forrás: AFP/SPUTNIK

Fotó: Maksim Blinov

A 27 éves John Newman, aki már többször fellépett hazai fesztiválokon (tavaly a zamárdi Strandon), több mint 1,8 millió rajongót összefogó közösségi oldalán jelentette be, hogy 2018-ban újra ellátogat Magyarországra.

A szervezők tájékoztatása szerint John Newman 14 éves korában kezdett zenével foglalkozni, 20 évesen Londonba költözött, 2012-ben pedig elkészítette a már EFOTT-on is járt Rudimental formációval közös első slágerét, a Feel the Love-ot, amely több országban lett listavezető dal.

A legnagyobb sikert Love Me Again szóló slágerének köszönheti, ennek videóklipjével nyerte meg első zenei díját 2013-ban.

Klipjeit maga rendezi, emellett számos sláger dalszövegét is ő írta. Olyan ismert előadók köszönhetnek sokat neki, mint Calvin Harris, Jessie J vagy Kygo. Az énekes eddig két albumot (Tribute – 2013, Revolve – 2015) készített, koncertjei világszerte teltházasak.

Idén az EFOTT házigazda felsőoktatási intézménye az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) lesz.

Hadd szóljon:

Borítókép: AFP PHOTO / Sputnik / Maksim Blinov

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!