pletyka az egész

2017.10.16. 13:24

Shakira soha nem gondolta volna

Az énekesnő a párkapcsolatáról, a családról és a házassági terveiről beszélt egy interjúban a minap a Canale 5-ön.

Soha nem gondoltam volna, hogy futballistába leszek szerelmes – mondta Shakira. Az énekesnő hat éve jár Gerard Piquevel, és most sincs eszében férjhez menni.

„Gerard megváltoztatta az életemet, az együtt eltöltött hat esztendő alatt. Előtte azt gondoltam, hogy soha nem fogok összegabalyodni egy focistával. Ez édes büntetés, amelyet rám mért a sors”.

Elmondta még, hogy kiegészítik egymást. „Sok tekintetben hasonlóak vagyunk. Ugyanazon a napon születtünk, mindketten nagyon szenvedélyesek vagyunk, mindent magas hőfokon élünk meg. Gerard talán higgadtabb egy kicsit, míg én kicsit többet drámázom„ – tette hozzá Shakira.

A házassággal kapcsolatban, a palesztin gyökerekkel rendelkező énekes, elmondta:

„Nem tervezzük egyelőre. Úgy érzem, hogy most is egy család vagyunk, olyan, mintha házasságban élnénk. Bebizonyítottuk egymásnak a ragaszkodásunkat, hogy a kapcsolatunk stabil. Nem gondolom, hogy a boldogságunkhoz szükség van arra a dokumentumra meg a felhajtásra. Nem mondok nemet a házasságra, de nem elsőrendű kérdés számunkra.”

A közelmúltban felröppent pletykákkal kapcsolatban az énekesnő menedzsere a Hola magazinban kijelentette: Shakira és Pique kapcsolata ugyanolyan erős, mint korábban. A szakításukról szóló pletykák teljes mértékben alaptalanok. Olyan spekulációk, amelyek Gerardot támadják, csak gyengíteni akarják.

Mint közismert, az elmúlt hetekben több helyen is arról cikkeztek a lapok, hogy Pique és Shakira szakított. A la republica.pe tudni véli, hogy a focista vásárolt egy házat Barcelonában és ott egyedül él. A szakítás oka, a lap szerint, hogy Shakirát nagyon lefoglalja az új albumát bemutató turnéja. Másik jel, amely bejárta a világsajtót, az az, hogy megváltozott a jellegzetes Pique-féle gólöröm. Eddig két-két ujját emelte az égbe a hátvéd, mutatván, hogy mindketten február másodikán születtek, csak tíz év különbséggel, legutóbb viszont már csak három ujját mutatta a világnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!