művészlét

2018.01.30. 10:49

Rátóti Zoltán zajos nagycsaládban él

Takács Eszter

Lassan két éve, hogy Rátóti Zoltán lemondott a kaposvári színház igazgató posztjáról, és egy felívelőben lévő kulturális szellemi műhelyt hagyott el, hogy több időt tölthessen gyermekeivel, a feleségével és szakmai téren is új kihívásokra vágyott, amiket meg is talált a Nemzeti Színház tagjaként. A Vasárnap Reggelnek többek között szerepálmokról és zenekaráról is mesélt.

A kaposvári színház igazgatói posztjáról 2016-ban mondott le, majd a második gyermeke születése után már a Nemzeti Színház tagjaként lépett újra színpadra. Hogy látja, igazolta az idő az akkori döntését?

Nagyon jó döntésnek bizonyult. Sokat vártam a gyermekvállalással, viszonylag későn lettem apa, de most öt gyermeket nevelünk közösen a feleségemmel és ez a legjobb dolog, egyszersmind a legnagyobb felelősség, amit el tudok képzelni. A két közös gyermekünk születésükkor úgy döntöttem, hogy szeretnék segíteni a feleségemnek, amiben csak tudok és lehetőleg mindennap szeretnék a gyerekeim mellett lenni, ezért nem tölthetem az időm nagy részét egy vidéki városban. De nem csak a családom miatt volt jó döntés eljönni Kaposvárról, hanem szakmailag is. Remek darabokban játszom. Decemberben lesz a Szent szörnyetegek című Cocteau-darab bemutatója, most a Pogánytánc című darabot próbálom, amit Bozsik Yvette rendez és a Csíksomlyói passióban is szerepet vállaltam. Közben pedig a Rózsavölgyi Szalonban is játszom egy darabban. Teljes a boldogságom.

Mekkora a hangzavar egy ekkora családban esténként?

Van élet, az biztos. A kicsik imádják a nagyobb testvéreiket, ők pedig szeretettel gondoskodnak róluk, sokat segítenek a feleségemnek és nekem. Igazi napi rutinunk nincsen, de minden reggel próbálom én vinni a kisebbeket bölcsődébe, a nagyok már maguktól járnak iskolába, őket nem kell fuvarozni. Most már nem is játszom olyan sokat, átlag havi 10-12 előadásom van, ez azért tolerálható családilag. Néhány vidéki fellépésem is van, ilyenkor 1-2 napot távol vagyok a családomtól. Ezeket az időszakokat kicsit nehezebb megszervezni, nagyobb teher hárul a feleségemre és az idősebb gyerekekre. Férfiként nincs is fantáziám elképzelni, hogy a nők, köztük a nejem is, mekkora áldozatot hoznak a családért. Minden tisztelet megilleti őket.

Bátor döntésnek tűnik, hogy hat év után lemondott a színházigazgató posztról.

Nem is én éreztem bátornak, inkább a visszajelzésekből láttam, hogy sokakat meglepett a döntésem. Különösen azért, mert a színház életének egy felívelő szakaszában hoztam meg ezt a döntést. De ez inkább megnyugvással töltött el, különösen jó érzése volt, hiszen nem egy süllyedő hajót hagytam magára, hanem sikerült jó irányba elindítani a színházat, megkezdődött az épület felújítása is. Megelégedéssel tölt el az akkori döntésem.

Mindig ilyen elszánt a döntései tekintetében?

Nagyobb kérdésekben mindig is határozott voltam, amint megszületett egy gondolat, azonnal léptem is, ha kellett. Nincs is köztük olyan döntés, amit megbántam. Egy határozottan meghozott döntés inkább továbblendíti az embert, semmint lehúzza. Persze amíg a szüleim éltek, ők sokszor óvtak, féltettek, hogy ne adjak fel egy-egy biztos dolgot valami bizonytalanért, de általában nem hallgattam rájuk. Viszont kisebb csatározásokban nem mindig tudok kiállni magamért. Vannak olyan konfliktusok, viták, amikben szinte lebénulok, nem tudom megfelelően képviselni magam.

A pályáján a bonvivanttól a zenés szerepeken át a drámai alakításokig sok mindent eljátszott. Maradt ki valami fontos?

Vannak még hiányosságok a pályámon, de már nem tölt el rossz érzéssel. Például pont a bonvivant szerepek kapcsán volt határozott hiányérzetem. Annak idején nem talált meg egy klasszikus Rómeó vagy egy komolyabb ifjúkori Csehov-szerep. Persze volt helyette Shakespeare vagy Dosztojevszkij, a mérleg azért összességében kiegyenlített. Ami fontos az megtalált és most is megtalál. Ma már tudom, hogy botorság azon siránkozni, hogy mi maradt ki, de fiatalon azért fűti az embert egy hevület. Sokáig a szerepálmaimról sem beszéltem babonából, nehogy elillanjon a varázs, de ma már ez sem frusztrál. Szeretnék a koromnak megfelelő Csehov-szerepeket játszani, ha úgy alakul vagy néhány Ibsen-szerpere is vágyom.

Korábban szabadúszóként is dolgozott, most egy társulat tagja. Ez jobb Önnek?

Ez a háttér, amit Vidnyánszky Attila biztosít, az nagy segítség. Korábban azért bátor döntéseket hoztam a szakmai életemet illetően, valóban sokszor voltam szabadúszó, kihívásnak érzetem, hogy kipróbáljam magamat, mit érek a szakmai piacon, de most már öt gyermekről gondoskodom. Ehhez megfelelő egzisztenciális háttér kell. Most már nem csak magamért vagyok felelős.

Más területeken is kipróbálta magát, hiszen volt korábban polgármester is, két szólólemeze is megjelent. Ezeket hogyan tudta a színészi hivatással összeegyeztetni?

A polgármesterség sem áll olyan távol a színháztól vagy az igazgatástól, mint elsőre tűnhet, hiszen az is egyfajta közösségszervezés. Különösen igaz ez egy kis településre, ami alig nagyobb közösség, mint egy színház. Hasonló megoldandó feladatok, problémák kerülnek elő.

Az élet más területein, például konfliktuskezelésben segített Önnek a polgármesterség?

Rengeteget tanultam azokban az években az emberekről, a konfliktuskezelésről, a diplomáciai érzékről. Előfordult, hogy nem is tudtam tökéletesen megfelelni egy-egy ilyen szituációban, az érdekek egyeztetése, terelése, néha nem sikerült. Ezekben a vezetői pozíciókban megtanultam, hogy sokak érdeke az enyémmel ellentétes, hiszen akár színházigazgatóként egy fizetésemeléssel, akár polgármesterként egy-egy beruházási tervvel engem találtak meg.

Mikor van ideje magára?

Most nem sok, de ezt tudtam és vállaltam, amikor a gyerekek megszülettek. Amint nagyobbak lesznek azért majd biztosan lesz időm egy kicsit elvonulni vagy a zenekarommal gyakorolni. A Neil Young Sétánynak is lesznek koncertjei, azokra azért készülni kell. De ez nem csak munka, a zenélés kikapcsolódásnak is kiváló, olyankor nem kell a szavakkal dolgoznom és ez pihentet. Kirándulni is nagyon szeretünk, főleg ha lent vagyunk az Őrségben, de már az is boldoggá tesz, ha egy kicsit sétálunk a gyerekekkel.

Miért Neil Youngról nevezték el a zenekarukat?

Kamaszkorom óta nagy kedvencem, ő most már egy idős rocker, de leragadtam nála. Az ő dalait játsszuk magyarul, és szerencsére nagyon szereti a közönség.

Egy másik zenekarban pedig Müller Péter Sziámi dalokat énekelnek. Ott terveznek újabb lemezt?

Igen, éppen a napokban találkoztam Müller Péter Sziámival és felmerült egy újabb lemez gondolata. A szándék és a lelkesedés megvan, már csak idő kell.

Névjegy

Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész. A Színház- és Filmművészeti Főiskola után a József Attila Színházhoz szerződött, majd a kaposvári Csiky Gergely Színház színésze lett. 1996–2000 között szabadfoglalkozású művész volt, aztán ismét társulati tag lett a Szolnoki Szigligeti Színházban és a Nemzeti Színházban. 2006-ban és 2010-ben a Zala megyei Magyarföld polgármesterévé választották. A 2010/2011-es évadtól 2016-ig a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója volt. 2016-től ismét a Nemzeti Színház művésze. 2012 óta az M1, majd 2015. március 15-től a Duna hangja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!