Fotó: Norberto DUARTE / AFP

Ronaldinhóék 200 ezer dollár fejében szabadulhatnak

A paraguayi ügyészség határozata szerint Ronaldinho, a brazilok korábbi klasszis labdarúgója és fivére 200 ezer dolláros büntetés befizetése nyomán elhagyhatja az országot, de ehhez még az illetékes paraguayi bíróság jóváhagyására is szükség van – adta hírül a két ország sportsajtója.

A testvérpárt március elején a fővárosban, Asunciónban vették őrizetbe, miután hamis útlevéllel érkeztek a közép-amerikai országba. Tettükért előbb letartóztatták és börtönbe zárták őket, majd április elején 1,6 millió dollár óvadék fejében házi őrizetbe kerültek át és egy asuncióni luxushotelben helyezték el őket, ahol mindmáig laknak.

A 40 éves Ronaldinho, aki a brazil válogatottal világbajnoki címet szerzett, több klubcsapatot is erősített karrierje során, így Európában a Paris Saint-Germainben, az FC Barcelonában és az AC Milanban, illetve odahaza többek között a Gremióban és a Flamengóban futballozott. A nemzeti együttesben 97 alkalommal szerepelt és 33-szor volt eredményes.

Borítókép: Ronaldinho, a brazilok korábbi klasszis labdarúgója 2020. március 6-án

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Online térbe költözött a MVM ZENERGIA
kézilabda Krebsz András
Az Alba-Máv és a Cunder is javítana
pályázatok / 33 perce
Egyeztetnek az alapkutatások támogatási rendszerének finomhangolásáról
A jövő évi kiírás nagyobb keretösszeggel, érdemi egyszerűsítésekkel segítheti a kutatások hatékony finanszírozását.
Gyász
A gyászoló család tudatja mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Mészáros László (1934) agárdi lakos 2020. szeptember 3-án örökre elment. A végtelenül szeretett férj, apa, nagypapa hamvait Zámolyon helyeztük végső nyugalomra.
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy NÉMETH LAJOSNÉ szül. Spindler Rózsa lovasberényi lakos életének 75. évében súlyos betegség után szentségekkel megerősítve csöndben megtért Teremtőjéhez. Szeretett halottunktól 2020. szeptember 22-én 16 órakor veszünk búcsút a lovasberényi református temetőben katolikus szertartás szerint. Ezúton mondunk köszönetet a velünk együttérzőknek, őt az utolsó útjára kísérőknek. Gyászoló család
"Az élet csendesen megy tovább, De a fájdalom elkísér bennünket egy életen át." Fájó szívvel emlékezünk FERENCZI ISTVÁNNÉ halálának 1. évfordulóján. Szerető férjed, gyermekeid, uokáid és dédunokáid
Mély szomorúsággal tudatom, hogy édesanyám DR. ZSIRAI ÉVA elhunyt. Búcsúztatása 2020. szeptember 23-án 10 órakor lesz a Béla úti temetőben.
Köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik férjem LÁSZLÓ ATTILA nyá. alezredes temetésén megjelentek és részvétükkel enyhíteni próbálták családunk fájdalmát. Gyászoló felesége
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÉMETH JENŐ (volt Ikarus nyugdíjas) életének 90. évében örökre megpihent. Temetése 2020. szeptember 24-én 15.30-kor lesz a székesfehérvári Béla úti temetőben. (A gyászmisére 2020.09.23-án 18 órakor kerül sor az Öreghegyi katolikus templomban.) Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
" Megállt egy szív mely élni vágyott, Pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled üres és szomorú a házunk, Nem hisszük el, hogy Téged hiába várunk!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÜLLNER KÁROLY kéményseprő művezető drága szíve 83. életévében hosszú betegség után örökre megpihent. Temetése 2020. szeptember 25-én, pénteken 13 órakor lesz a felcsúti felső temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagypapánk HORVÁTH JÁNOS sárkeresztúri lakos életének 81. évében elhunyt. Temetése 2020. szeptember 21-én 16 órakor lesz a sárkeresztúri református temetőben. Gyászoló család
Bánatos szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapám, testvérem, nagyapánk, dédapánk és nagybátyánk NAGY JÓZSEF életének 98. évében, 2020. szeptember 6-án elhunyt. Temetése 2020. szeptember 21-én, hétfőn 16 órakor lesz a sárszentmihályi református temetőben. A gyászoló család
"Nem fogjuk már elgyengült kezed, nem simítjuk őszülő fejed, nem tekint ránk aggódó szemed, pihenni tért dolgos kezed." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. TRENKA IMRÉNÉ született Bajza Borbála életének 92. évében elhunyt. Temetése 2020. szeptember 19-én 15 órakor lesz a bakonycsernyei köztemetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LENCSÉS IMRÉNÉ szül. Barnay Margit 67 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 22-én 10 órakor lesz a Béla úti temető vízbemosásos parcellájában. Eszter, Borka
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni. Nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó édesanyánk, nagymamánk KULIFAINÉ ALPEK ERZSÉBET 2020. szeptember 11-én életének 65. évében fáradt szíve megszűnt dobogni. Temetése 2020. szeptember 22-én 10 órakor a Fecskeparti temetőben lesz. Az engesztelő szentmisét 2020. szeptember 22-én 18 órakor a Ciszterci templomban tartjuk. Gyászolják férje, gyermekei, unokái, testvérei, sógornője
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik KIRÁLY JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk osztoztak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SOMLÓVÁRI JÁNOS 73 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 24-én 10.30-kor lesz a Béla úti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOLB ISTVÁN 73 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 22-én 11 órakor lesz a székesfehérvári Berényi úti Csutora temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÁRNAI PÁLNÉ szül. Rostási Szabó Cecília 82 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 22-én 9.30-kor lesz a székesfehérvári Csutora temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Elvitted a fényt, a derüt, a meleget, Csak egy fénysugarat hagytál, az emlékedet." Fájó szívvel emlékezünk BŐCS ZOLTÁN halálának 6. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÁDASDI JÁNOS életének 85. évében elhunyt. Temetése 2020. szeptember 19-én, szombaton 10 órakor lesz az agárdi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MÉSZÁROS JÓZSEF kincsesbányai lakos 84 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 22-én 14.30-kor lesz a sárkeresztesi református temetőben. A gyászoló család
forró augusztus / 47 perce
Az egyik legmelegebb nyár volt a világon az idei
az elmúlt 30 évben / 1 órája
Az európai erdők lombkoronájuk egyhatodát elveszítették
gyorsan nő a szám / 1 órája
Nyolcszázötven koronavírus-fertőzött van Fejér-megyében
koronavirus.gov.hu
friss adatok / 1 órája
Hat krónikus beteg elhunyt, 809 új fertőzöttet regisztráltak
szponzorált tartalom / 1 órája
Így is tud segíteni egy barkács webáruház
a Pécs felé vezető oldalon / 1 órája
Baleset történt az M6-os autópályán, Ercsi térségében
police.hu