Fotó: Kallos Bea / MTI

Horváth Lili: jókor talált meg a színpadon az anyaszerep

Igaz a mondás: az alma nem esik messze a fájától. Horváth Lili a meghatározó személyiségű édesanyja, Tordai Teri pályáját követve sikert sikerre halmoz. A szerepei mellett háromgyermekes édesanyaként és a Lili Suli megálmodójaként, több fronton is maximálisan teljesít. Gyönyörű, elégedett és boldog. Ez a belső harmónia sugárzik az arcáról.

 

Horváth Lili színművész az M1 televíziós csatorna Ridikül című női beszélgetős műsorában, az MTVA gyártóbázisának 7-es stúdiójában.
Fotó: Zih Zsolt / MTVA Fotó

Mivel töltötte az elmúlt pár hónapos kényszerpihenőt?

Sok időt töltöttem a gyermekeimmel, aminek rettentően örültem. Nem tétlenkedtem: főztem, kertészkedtem, a Lili Suli online oktatását csináltam, pályázatokat adtam be és részt vettem a Művészek az otthoni oktatásért kezdeményezésben. Egy ismerős felkérésének eleget téve többször tartottam élő facebookos felolvasó délutánt is egy idősek otthonának Szinetár Dórával, Hámori Ildikóval, Makranczi Zalánnal felváltva. Egyik héten Márai Sándort, máskor meg Janikovszky Évát vettem elő. Ami még boldogságot jelent, hogy örökbefogadtuk Mollyt, egy szálkásszőrű tacskókeverék kiskutyát. Bajáról érkezett, a gyerekek imádják, igazi családtag lett. Ráadásul édesanyám kutyájával is jól kijönnek. Együtt szoktuk sétáltatni őket.

Édesanyja hogy van?

Köszönöm, nagyon jól. A koronavírus-járvány idején betartott minden fontosabb utasítást. Persze voltak hullámvölgyek, de telefonon tartottuk egymásban a lelket. Otthon is komoly napirendet követett, tornázott vagy épp sétált a kutyával a kertben. A korlátozás feloldása óta is még mindig óvatos.

Három évvel ezelőtt született egy darab, amelyben közösen játszottak. Még mindig megy?

A darabot a Bethlen Téri Színház állította színre, amely a vírus ideje alatt leállt. Remélem, ősszel már ismét el tudjuk kezdeni a munkát. Ez az előadás egyébként Pataki Éva Nőből is megárt a nagymama című, több kiadást is megért regényéből született, komoly érzékenységgel és humorral boncolgatja a családi kapcsolatok rejtelmeit. De meg kell említsek egy másik művet is, amelyet legalább ennyire szeretek és csupa nő van benne. Évekkel ezelőtt Korcsmáros György rendezésében mutattuk be a Nyolc nőt a Játékszínben. A darabban olyan kiváló színésznőkkel lubickolhatok a szerepben, mint Hernádi Judit, Pásztor Erzsi, Dobó Kata, Zsurzs Kati, Erdélyi Tímea, Lévay Viktória. Ezt már most, nyáron újra játsszuk.

Tavaly egy érdekes one woman show-t mutatott be. Nagy megmérettetés volt?

Az! Nagy álmom volt a Zelda Fitzgerald életét feldolgozó előadás bemutatása. Gergye Krisztián rendezte, ami nagyon szerencsés találkozás, hiszen minden egyes szóból értettük egymást, olyan volt vele dolgozni, mint a pályám elején Alföldi Róberttel. A történet a híres amerikai író, F. Scott Fitzgerald feleségéről, a szikrázó humorú, élettel teli, de szélsőségesen viselkedő nőről szól, aki nem elégedett meg azzal, hogy a férje árnyékában él. Novellákat és regényt írt, festett, táncolt és végül ebbe a kettős személyiségű életébe bolondult bele. Azt hiszem, negyvenéves koromon túl értem meg arra, hogy egyedül álljak a színpadon. Zelda életét eljátszani nagyon hálás feladat, minden benne van az előadásban, amit a színészetben most tudok: humor, dráma, tánc…

Hasonlóan fajsúlyos darab bemutatására készülnek szintén Gergye Krisztián rendezésében.

Igen, a Mi tennél, ha ma meghalnék? című darab egy film színpadi adaptációja. Az előadás egy hiperaktív fiú és édesanyja kálváriáját dolgozza fel. Nem gondoltam, hogy ilyen sok emberre hatással lesz, de ennek az lehet a magyarázta, hogy a történet rámutat egy csomó problémára. A fiamat Varga Ádám alakítja, akivel korábban még nem dolgoztam együtt, de nagyon tehetséges kollégának tartom.

A legtöbb színész azt vallja, hogy az aktuális szerepeivel mindig van feladata. Ezt hogy látja?

Pontosan így! Azt gondolom, hogy mindkét darabhoz meg kellett érnem színészileg is. A pályám elején nagyon nehéz drámai szerepekkel ajándékoztak meg. A Lady Machbetet szerintem most tudnám igazán jól eljátszani, bár állítólag 26 évesen sem voltam rossz benne. De visszatérve a kérdésre, Zelda karakterével is most tudok igazán azonosulni, hiszen ő sem csak feleség és kizárólag anya akart lenni, hanem a saját kreatív világát szerette volna megmutatni a körülötte lévőknek, ahogy én is teszem például a Lili Sulival. A másik darabnál pedig pont jókor talált meg az anyaszerep, hiszen a nagyfiam is most éli a problémás kamaszkorát, annak minden nehézségével. Sokszor ugyanazokat a párbeszédeket folytatjuk vele otthon, mint a darabbeli fiammal a színpadon.

Színházi szempontból lesz valami új megmérettetése?

Egyelőre nem, de ez nem jelent semmit. Szabadúszóként bármikor jöhet felkérés, de én is elébe megyek a dolgoknak. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy jó lenne kicsit többet filmezni, magyar filmben valahogy még nem kaptam jelentősebb szerepet.

Ez azt jelenti, hogy külföldi filmekben már szerepelt?

Pont a főiskola után, 1998-ban forgattuk a Bűn és bűnhődés című amerikai filmdrámát, amelyben Dunyát alakítottam. Járok castingokra, elkészült az új honlapom, remélem, hamarosan megtalálnak a nekem való filmszerepek.

Júniusban ünnepelte a születésnapját. Össze tudott jönni a család?

Sikerült összehozni egy szép ünnepet. Az volt benne a csodálatos, hogy aznap ballagott el a nagyfiam az általános iskolából. Színésznő barátnőimmel, akikkel az Anyád kínja című darabot játsszuk az Orfeumban, tartottunk egy csajos estét, mivel a kényszerű bezártság idején nem találkoztunk, és már nagyon hiányoztunk egymásnak.

Régóta ismerik egymást?

Haumann Petrával szinte együtt nőttünk fel és egy időben jártunk a főiskolára is, csak ő másik osztályba. Oszter Alexandrával is régen ismerjük egymást, Vitray Tamásnak volt egy műsora, az Apád, anyád idejöjjön!, amelyben közösen szerepeltünk. Kisfalvi Krisztinával pedig még a szinkronmunkáink során ismerkedtünk meg.

Mondhatni, negyedik gyermeke a Lili Suli. Hogyan jött a tanítás vágya?

Az egész úgy indult, hogy bezárt a Budapesti Kamaraszínház, és nem tudtam, mikor és hol fogok színpadra állni. Kétségbeesés helyett azon kezdtem gondolkodni, hogy merre induljak el, mihez értek még. Rájöttem, hogy több lábon kellene állnom, így visszamentem Földessy Margithoz, akihez kamaszként én is jártam, és elkezdtem a tanítással foglalkozni. Majd azt vettem észre, hogy pillanatok alatt tanársegéd lettem, aztán 2007-ben megalapítottam a saját nevem alatt futó iskolát. Szerencsére idén is tudunk tábort tartani, Sztankay-Bedők Bea keramikus vezeti majd a kézműves foglalkozást, Tallós Andrea táncra oktatja a növendékeket. Ősztől, remélem, ismét elindulhatunk, több helyszínen.

Mikor derült ki, hogy van érzéke a tanításhoz?

Azt hiszem, ezt a képességet a nagymamámtól örököltem, aki szintén tanárnő volt. Elég korán fény derül arra, hogy nekem is van érzékem ehhez a pályához. Gyerekkoromban már az unokatesóimmal babáztam, tanárnősdit játszottam. Persze, ennek a szakmának is egy része tanulható csak, a másik részéhez érzék kell.

Mit szólna hozzá, ha bármelyik gyermeke követné a színészi pályán?

Nem örülnék neki. Most már megértem az édesanyámat, aki annak idején szintén nem lelkesedett az elhatározásomért. Talán most még nehezebb ez a szép szakma. Szerencsére a két fiam közül egyik sem szeretne színész lenni. A kislányomnál, Dorkánál fennáll a veszély, mert igazi kis művészlélek, nagy fantáziával. Megpróbáljuk majd valahogy elterelni. Persze ha ez lesz az álma, akkor segíteni fogom benne.

Borítókép: Horváth Lili (b) a lány és Tordai Teri az anya szerepében a Pataki Éva regénye nyomán készült Nőkből is megárt… című előadás próbáján a budapesti Bethlen Téri Színházban 2017. február 2-án

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Az EESZT segít mindenkinek
Politikai manipuláció
Választásokat befolyásoló kínai oldalakat távolított el a Facebook
hangolódás / 4 perce
Az esti nagy meccsre készülhetünk az Origo podcastjével
Óriási dolog, hogy itt játszik Budapesten a Bayern München.
Gyász
Fájó szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy BALOGH PÉTER erdész életének 62. évében elhunyt. Temetése 2020. szeptember 26-án 11.30-kor lesz a nádasdladányi temetőben. Gyászoló család
"Megállt egy szív mely élni vágyott, Pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled üres és szomorú a házunk, nem hisszük el, hogy Téged hiába várunk." Fájó szívvel tudatjuk, hogy FADDI ISTVÁN 71 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 26-án 14 órakor lesz a csákvári református temetőben. Köszönjük mindazoknak akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RADOS LÁSZLÓ 65 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 29-én 11.30-kor lesz a székesfehérvári Csutora temetőben. Gyászoló család
Fájó szívvel emléekzünk MARKOVITS PÁLNÉ szül. Bolla Rózsa halálának 14. MARKOVITS PÁL halálának 11. évfordulóján. Testvére és családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOTTYÁN ZOLTÁNNÉ szül. Schábel Edit 81 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 28-án 14 órakor lesz Móron a Homoki temetőben. Gyászoló család
"Hiába borul rád a temető csendje, szívünkben élni fogsz mindörökre." Szomorú szívvel emlékezünk HALWACHS ISTVÁN halálának 2. évfordulóján. Szerető húga és családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÜDI LÁSZLÓ seregélyesi lakos 82 éves korában elhunyt. Temetése 2020.szeptember 26-án 12 órakor lesz a seregélyesi temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Megállt egy szív, mely élni vágyott, Pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled üres, és szomorú a házunk, Nem hisszük el, hogy Téged hiába várunk." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH LUKÁCS 83 éves korában örökre megpihent. Temetése 2020. szeptember 24-én 16 órakor lesz a pázmándi temetőben. Gyászoló család
"Az évek múlnak, de a bánat soha. Az élet bármilyen mostoha, emlékezni megtanít, de feledni soha." JÁNOSI ISTVÁN volt úrhidai lakos halálának 4. évfordulójára emlékezünk. Gyászoló feleséged és fiad
"Csillagok közt élsz már, angyalok közt jársz. Ott, hol csendből épül vár, S igaz lelkedre Isten vigyáz már." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JAKAB PÉTER (TEREÁNSZKI-TÓTH PÉTER) szerető szíve 40 éves korában megszűnt dobogni. Temetése 2020. szeptember 26-án, szombaton 11 órakor lesz a Sóstói Református Temetőben. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik GOMBÁS ÁRPÁD temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkban együttérzéssel osztoztak. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HUSZÁR LÁSZLÓNÉ volt Vértanú utcai lakos életének 87. évében elhunyt. Temetése 2020. szeptember 24-én 9.30-kor lesz a Csutora temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Külön köszönet a Szárazréti Otthon dolgozóinak lelkiismeretes, önzetlen munkájukért. Gyászoló család
A gyászoló család tudatja mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Mészáros László (1934) agárdi lakos 2020. szeptember 3-án örökre elment. A végtelenül szeretett férj, apa, nagypapa hamvait Zámolyon helyeztük végső nyugalomra.
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy NÉMETH LAJOSNÉ szül. Spindler Rózsa lovasberényi lakos életének 75. évében súlyos betegség után szentségekkel megerősítve csöndben megtért Teremtőjéhez. Szeretett halottunktól 2020. szeptember 22-én 16 órakor veszünk búcsút a lovasberényi református temetőben katolikus szertartás szerint. Ezúton mondunk köszönetet a velünk együttérzőknek, őt az utolsó útjára kísérőknek. Gyászoló család
"Az élet csendesen megy tovább, De a fájdalom elkísér bennünket egy életen át." Fájó szívvel emlékezünk FERENCZI ISTVÁNNÉ halálának 1. évfordulóján. Szerető férjed, gyermekeid, uokáid és dédunokáid
Mély szomorúsággal tudatom, hogy édesanyám DR. ZSIRAI ÉVA elhunyt. Búcsúztatása 2020. szeptember 23-án 10 órakor lesz a Béla úti temetőben.
Köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik férjem LÁSZLÓ ATTILA nyá. alezredes temetésén megjelentek és részvétükkel enyhíteni próbálták családunk fájdalmát. Gyászoló felesége
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SOMLÓVÁRI JÁNOS 73 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 24-én 10.30-kor lesz a Béla úti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOLB ISTVÁN 73 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 22-én 11 órakor lesz a székesfehérvári Berényi úti Csutora temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÁRNAI PÁLNÉ szül. Rostási Szabó Cecília 82 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 22-én 9.30-kor lesz a székesfehérvári Csutora temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Támogatás / 22 perce
A tehetségekre 3,6 milliárd jut jövőre a Nemzeti Tehetség Programban
Űrkutatás / 34 perce
Olyan bolygóra bukkantak, ahol 19 óráig tart egy év
nincs visszaút / 50 perce
Suárez aláírt az Atlético Madridhoz
Koronavírus / 1 órája
Tizenhét fővel emelkedett a fertőzöttek száma Fejérben
feol.hu
hullámok / 1 órája
Hajómodelleken, fotókon követhetjük végig a budapesti hajózás történetét
napi adatok / 1 órája
750 fővel emelkedett a fertőzöttek száma és elhunyt 7 idős, krónikus beteg