lelkendezett a közönség

2018.11.04. 19:31

A várakozásokat messze felülmúlva indított a Bohém rapszódia

A film 50 millió dolláros bevétellel kezdett a hétvégén az észak-amerikai mozikban.

Forrás: Collection Christophel © GK Films / New Regency Pictures / Queen Films Ltd

A Queen együttes, ezen belül Freddie Mercury történetét feldolgozó film a második legjobb kezdetet produkálta a zenés életrajzi filmek esetében. Ennél nagyobb – 60,2 millió dolláros – nyitóhétvégi bevételt csak a N.W.A. rapformációról szóló, Straight Outta Compton hozott 2015-ben.

A Bohém rapszódiát a kritika vegyesen, a közönség lelkendezve fogadta. A filmet ugyanannyiból forgatták, mint amennyiért jegyet váltottak rá első hétvégéjén az amerikai és a kanadai mozikban.

A várakozások alsó határán teljesített a másik premierfilm, A diótörő és a négy birodalom; a 125 millió dollárból forgatott fantasy csalódást keltő bevételt, 20 millió dollárt hozott az első hétvégén.

Tyler Perry első korhatáros filmje, a Nobody's Fool című vígjáték, a hétvége harmadik premierfilmje, 13,7 millió dollárral a harmadik helyen végzett.

Az első öt között végzett még a Csillag születik (11,1 millió) és a Halloween (11 millió dollár); az előbbi hazai összbevétele ezzel elérte a 165 millió dollárt, az utóbbié a 150 milliót.

Borítókép: Részlet a filmből

Forrás: AFP/Collection Christophel © GK Films/New Regency Pictures/Queen Films Ltd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!