Vagy túléled vagy beledöglesz: szakadt bokaszalaggal is megbirkózott a brutális akadályokkal

Ki az az elvetemült, aki hónapokon át azért edz, hogy aztán végigrohanhasson, pontosabban végigküzdhessen egy nyolc-tíz kilométer hosszú, 400 méternyi szintemelkedéssel tarkított pályát, ahol szögesdrót alatt kell kúszni, néha egy-egy füstbomba robban, vagy éppen a térdig érő dagonyából kell egy kötélbe kapaszkodva kimászni? Nos, egészen pontosan ezerhatszáz ilyen ember vett részt Magyarország első, Eplényben megrendezett Spartan Race versenyén, köztük a székesfehérvári Gazella Team csapatának tagjai is, akik között az állatorvostól a hivatalnokig igen sokféle harcos kedvű ember van.

A Gazellák csapata sokféle emberből áll, olyanokból, akik nem csak saját helyezésükért, hanem egymásért is képesek küzdeni. Egy-egy ilyen verseny végére egy kicsit mindenki más, talán jobb ember lesz. Fotó: a csapat

– Újfalusi György barátommal tavaly vettem először részt valami hasonlón, a debreceni „brutálfutáson”. Elképesztő élmény volt teljesíteni a távot, akkora élmény, hogy innen már nem volt visszaút, ez az egész magával rántott – mondja Zborai Tamás, aki egy újfajta fehérvári fitneszklub vezetője, így igen hamar sok odajárót „megfertőzött”, hogy elinduljanak az eplényi megmérettetésen. Nemrég pedig a szlovákiai Valcsán jártak, ahol 1200 méternyi szintkülönbséget kellett megoldaniuk Ez nem is futás volt, inkább már mászás. De, mint mondják, megérte.

Tamás szerint már két-három hónapnyi összetett edzés, felkészülés is elég ahhoz, hogy valaki részt vegyen az egyébként az Egyesült Államokban kitalált „brutálfutás” rövid távú verzióján: – Sokan utálják a futás monotonitását, illetve azt, hogy egy futóversenyen időkorlát van, a leglassabbak kiesnek. Egy ilyen versenyen viszont palánkon mászol át, traktorgumit görgetsz, lándzsát hajítasz, akadályok alatt kúszol, és nem mellékesen le kell küzdened az eléd tornyosuló, többszáz méter meredek szintkülönbséget. Nem lehet elmondani, mekkora élmény, amikor sárosan, olykor sebekkel a lábadon, de beérsz a célba!

Zborai Tamás

A csapat egyik lelkes tagja, Debreczeni László, aki ugyancsak néhány hónapja „kattant rá” erre a tusára, például úgy fejezte be a legutóbbi versenyt, hogy a bokájánál már korábban elszakadt a szalagja. Most meg már a „beast”, azaz a legdurvább kategóriára készül: szeptember 20-án Donovaly-ban rendezik meg a húsz kilométeres „állatságot”, aminek a teljesítéséhez már nem elég a puszta elszántság. Vagy túléled vagy beledöglesz. Nagyjából ez a két választási lehetőség van, aki ugyanis addig eljut lélekben és fizikailag is, hogy képes belevágni a maratoni, félmaratoni távba, az már nemigen adja fel.

A Gazellák csapatának legjobb időt produkáló két tagja egyébként Geszti Szilvia és Leskó Márk, nekik drukkol az egész csapat. Ám, mint Tamás és Laci mondja, az a szép ebben a versenyben, hogy itt a csapattagok segítenek egymásnak. Aki itt beér a célba, az igazi nyertesnek érezheti magát. Nyertesnek, aki legyőzte saját korlátait. Kell ennél több?