Székesfehérvár

2014.04.17. 10:21

Közgyűlés: Elfogadták a zárszámadást, a tartalék 5,5 milliárd forint

A pénzügyi bizottság elnöke szerint az utóbbi 24 év legsikeresebb esztendőjét zárta Fehérvár.

Házi Péter

Ülésezett a fehérvári képviselő-testület. A közgyűlés egyperces néma felállással kezdődött, Floch Tamás korábbi önkormányzati képviselőre emlékeztek a városatyák.

Dancs Norbert, a fehérvári járási hivatal vezetője az ülés elején egy kis figyelmet kért:  egy kollégájuk, Bognár Ferenc régi fotókat szerkeszt színessé. Egy ilyen, a harmincas évek végén készült fotót adott át a polgármesternek és a testület többi tagjának.

Ezt követően Botos Józsefet, az Alba Regia Táncegyesület alapítóját köszöntötték  70. születésnapja alkalmából, majd az MSZP-s Márton Roland gratulált Vargha Tamás országgyűlési képviselőnek a  megválasztásához.

A tavalyi év zárszámadásáról szóló előterjesztésnél Farkas László, a pénzügyi bizottság elnöke elmondta, az elmúlt 24 év legsikeresebb évét zárta a város, ez nem csak az adósság állami átvállalásának köszönhető, hanem az öt éve indult újfajta, felelős gazdálkodásnak is. A bevételek fele már saját bevétel, az iparűzési adó 10,5 milliárd forint lett, úgy, hogy a Philips elhagyta Fehérvárt.

Cser-Palkovics András polgármester is megerősítette,  jelentős tartalékokkal rendelkezik a város, a zárszámadással 5-5,5 milliárd körüli tartaléka van a megyeszékhelynek. Lenne ezt mire elkölteni, de javasolta, gondos gazdaként inkább az uniós pályázatok önerejére érdemes ezt az összeget fenntartani.

Farkas Lászlónak volt egy módosító javaslata: a János vitéz parkhoz kevés lesz egy kamera, hiszen éppen most döntenek a látványos bővítésről. Kérte, legalább még egy kamera kerüljön a Sütő utca előtt most kialakítás alatt álló parkba.

Annak kapcsán, hogy a Kodolányi János Főiskolát százmillióval támogatja a város, Mező Balázs javasolta, az önkormányzat kérjen garanciát, hogy nem visz el Fehérvárról további egységeket más városba. Szabó Péter rektor válaszában kiemelte, minden erővel azon vannak, hogy Fehérváron fejlesszenek: agresszív szakfejlesztési politikába szeretnének kezdeni. Budapesti jelenléte nélkül azonban ma nem tudna létezni a főiskola, de a fejlesztéseket Fehérváron tervezik. Kiemelte, kazahsztáni együttműködéssel egy közép-ázsiai kutatóintézetet nyitnak Fehérváron. Fehérvár polgármestere hozzátette, a százmilliós támogatást az állam adja, de a megállapodás részleteit a közgyűlés elé hozzák majd.

Döntöttek a képviselők arról, hogy a történelmi belvárosban lévő vendéglátó egységek ingyenesen települhetnek ki ez év decemberéig a közterületre. Mező Balázs szerint ez túlzott előny a belvároson kívüliekkel szemben. Fehérvár polgármestere kiemelte, szeretnének megállapodást kötni ezen üzlettulajdonosokkal, egy egységes arculat megteremtését kérik tőlük a következő években, illetve a mostani lehetőséggel azt szeretnék kompenzálni, amiként őket sújtotta a Fő utca másfél éves felújítása. Márton Roland szerint cél lehetne, hogy a város más részén működő vendéglátókat becsábítsák a belvárosba. Ehhez új támogatási rendszert is ki lehetne alakítani.

Mező Balázs kérdésként vetette fel, mi az oka annak, hogy növelik a Koronás Park területén a beépíthető területnagyságot, csökkentik a zöldfelület előírt nagyságát? A polgármester szerint néhány hét állt rendelkezésre a pályázat beadására, gyorsan kellett cselekedni, hogy ne essenek el a 350 milliós támogatástól. A mostani döntés csak arról szól, hogy a szabályozási terv megfelelő legyen, mire az épület elkészül. Mező Balázs: mindenki egyetért az elhanyagolt állapotok megszüntetésével, de ezek szerint nem a hatályos HÉSZ alapján jártak el a szakhatóságok. Bóka Viktor jegyző szerint a koronás park jogerő építési engedéllyel rendelkezik. A kivitelezés során merült fel olyan körülmény, ami módosítást igényel, hiszen magasabb lesz az építmény és némileg kevesebb a zöldterület. Ezért a kivitelei terv utolsó fázisához szükséges az építési engedély módosítása. A kivitelezés befejezésekor a módosított építési engedély és az épület összhangban lesz.

A szárazréti útburkolat felújításoknál Mező Balázs azt vetette fel, szinte képtelenség letenni alig kettő és négy centiméternyi kopóréteget. Szigli István szerint az, hogy kettő vagy öt centi, bízzák a kivitelezőre. A tervezett költségbecslésre van jelentkező, tehát ezek szerint megvalósítható. Pótmunka lehetőség ezekben a kiírásokban nincs. Bóka Viktor elmondása szerint már meglévő pályaszerkezetű utak felújításáról van szó, kiegyenlítő rétegre jön majd rá az említett új aszfaltréteg.

A mindennapos testnevelést segíthetné az az elképzelés, miszerint TAO-s pénz segítségével egy nagy tornacsarnok épülne a Széna téri iskolában, ami a második legnagyobb tornaterem lenne a városnak.

Fertő László a könyvtár előtti Deák Dénes szökőkút érdekében emelt szót. Kár ezért a szoborért,mondta, szerinte egy jól védhető helyre kellene tenni. A polgármester szerint sajnos az alkotás fontos darabjai eltűntek, ellopták, ezért először azt kell felmérni, mekkora pénzből lehetne felújítani. A Bartók Béla teret egy rendezvénytérként képzelik el, kérdés, beleillik-e ebbe a koncepcióba a Deák Dénes-kút.

Ezt követően zárt üléssel folytatódott a munka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!