Székesfehérvár

2014.03.12. 18:10

Minden irányból látni majd a pontos időt a Felsővárosban

Székesfehérvár - Új toronyóra kerül a napokban megújuló felsővárosi Szent Sebestyén templomra.

Klecska Ernő

Az órát, amely a két tornyon nyolc számlappal mutatja majd a pontos időt, Kovács Jenő órásmester felajánlásából kerül a helyére. A szerkezetet már beépítették, az első egy darabból készült, zománcozott, római számos és barokk mutatós számlap szerdán került a helyére.

- A templomon a II. világháború óta, amikor találatot kapott, nem működött a toronyóra - mondta el a 32 méter magasban Horváth Zsolt kollégájával dolgozó órásmester, aki közel másfél éve tette meg felajánlását. 1977-ben, amikor az ipart kiváltotta, állt az idő a városban, egyetlen toronyóra se működött a városban. Mára e szerkezeteket kicserélték újakra, s ez a templom maradt utoljára - emlékezett a királyi figurákat felsorakoztató Órajátékáról ismert szakember.

A felsővárosi templom és benne a tornyok felújítása novemberben kezdődött el, de a festésre az időjárás miatt csak most kerülhetett sor, így az óra beépítésének is most jött el az ideje.

- A 32 méter magas tornyokba a felújításhoz emelt állványzaton lehet feljutni. A régi óra mechanikus szerkezete az idők során eltűnt, az új óraszerkezet pár elemet a mutatókat mozgató fogaskerekek, hajtókarok és az ütőszerkezet leszámítva teljesen elektronikus. Az óra Frankfurtból rádión kapja az időzítő jelet, amit Írországtól Törökországig lehet fogni. Ha nem jó a vétel, a beépített GPS veszi át ezt a szerepet, áramkimaradás esetén pedig az óra azonnal beáll a jó időpontra. Külső megjelenése ennek ellenére hagyományos: a kétméteres, fehér zománcozott számlapok előtt barokk mutatók járják útjukat - ismertette a szerkezet rejtelmeit Kovács Jenő. Az órák szerelmese mint mondta ezzel egy több évtizedes folyamat végére ért, hiszen ma már nincs olyan nagy óra amelyik nem működik a városban; az 1980-ban helyrehozott Rác Templomtól hosszú volt az út.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!