Székesfehérvár

2007.01.27. 03:29

Tényleg elkerül?

Közös fellépést ígérnek a meglévő szakasz fizetőssé tétele ellen Székesfehérvár - A Feketehegyet elkerülő szakasz nem szerepel a közlekedési operatív programban - áll a szakminiszter válaszá-ban. Fehérvár polgármestere ugyanakkor írásban kért támogatást az út megépüléséhez.

Kovalcsik Katalin

A napokban várható a közlekedési operatív programban szereplő közlekedés-fejlesztési beruházások listáját tartalmazó új kormányhatározat megjelenése... A Székesfehérvár-Feketehegy városrészt délről elkerülő útszakasz valóban nem szerepel a programban - olvasható Kóka János szakminiszter írásos válaszában, melyet Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő kérdésére adott, miszerint Mikor valósul meg a Székesfehérvárt elkerülő út 3. üteme? Cser-Palkovics úgy véli, a válasz alapján a közeljövőben nem épül meg az út, pedig ez az ígéret szerepelt az országgyűlési és a helyhatósági választásokon is. Az írásos válasz szerint a 8-as főút feketehegyi átkelési szakasza pedig korántsem tartozik a legkritikusabb útszakaszok közé. Ezzel kapcsolatban az út mellett lakó, s korábban jelöltként is indult Vörös Tamás elmondta, ez az út a Graz felől érkező forgalmat vezeti le, a kamionok dübörgése miatt egyre nagyobb a felháborodás.

Nem ilyen egyértelmű a válasz Cser-Palkovics András másik kérdésére, miszerint fizetős lesz-e a 63-as út székesfehérvári 10 kilométeres szakasza. Eszerint a matricavásárlási kötelezettség kiterjesztésére vonatkozó előterjesztésben indikatív jelleggel megnevezték a 63-as út egy szakaszát, a végső döntés azonban szakmai és társadalmi egyeztetés eredményeként, valamint a kormány állásfoglalása alapján születik meg.

- Amikor áttekintettem a minisztérium elkövetkező évekre vonatkozó fejlesztési koncepcióját, magam is feltettem a kérdést a 3. szakasz megépítéséről. A miniszterelnökkel, Kóka Jánossal, Fleischmann Balázs államtitkárral is tárgyaltam, azt a választ kaptam, hogy a 8-as út elkerülő szakaszainak megépítésére vonatkozó részhez tartozik az elkerülő út befejező szakasza - mondta mindezzel kapcsolatban Warvasovszky Tihamér polgármester, aki írásban is megerősítette a kérést, hogy nevesítve kerüljön be a projektek közé a szóban forgó szakasz is. A héten Szilvásy György kancelláriamniszter támogatását is kérte írásban.

- Elfogadhatatlan számomra és a város számára, hogy ez a szakasz, ami a belváros tehermentesítését szolgálja, fizetőssé váljon. Mindent megteszek azért, hogy az évtizedes küzdelem árán megépült út ne legyen fizetős, és ezzel tényleg szolgálja az itt élőket. Ha kell, a megye összes országgyűlési képviselőjével összefogást kezdeményezek - tette hozzá Fehérvár polgármestere. Ez utóbbi összefogást szorgalmazza Cser-Palkovics András is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!