Székesfehérvár

2009.06.05. 02:29

Támogatnák, de másként

Székesfehérvár - A legutóbbi közgyűlésen ismételten szóba került a mozgássérülteket ellátó Viktória Rehabilitációs Központ támogatásának kérdése: harmincmillió forintról van szó, a kérdés az, milyen formában adják.

Fejér Megyei Hírlap

A Lövölde úti intézmény bentlakásos és nappali segítséget is kínál a mozgásukban korlátozottaknak, függetlenül attól, hogy székesfehérváriról vagy más településen lakóról van szó. Ezenkívül gyógytornával és más rehabilitációs szolgáltatással is segíti a rászorulókat.

- 2007-ben ellátási szerződést kötöttünk a központtal, ám maga a szerződés soha nem működött tökéletesen, mivel a közgyűlés az ellátások tényleges teljesítésétől, az ellátottak számától függetlenül 30 millió forintban határozta meg a támogatás összegét. Ebben az évben az ellátási szerződés alapján mindössze 12,6 millió forintot fizethetnénk ki az intézménynek, s nem harmincmilliót. Ezt a furcsa exlex állapotot szeretnénk most jogilag rendbetenni - fogalmazott lapunknak Csapó Csilla alpolgármester, miután lapunk sms rovatában is megjelent egy, az intézmény helyzetéről szóló üzenet, írója a többi közt azt kérdezi: Ki segít neki?

- Horváth Klára igazgató-asszony ragaszkodott ahhoz, hogy a 2007-ben határozatlan időre kötött ellátási szerződéses jogviszonyt tartsuk fent, és ez alapján fizessük ki a 30 millió forintot. Csakhogy ez nem lehetséges, hiszen a közbeszerzési törvény szerint ez a fajta ellátás szolgáltatásnak minősül, és mint ilyen, nyolcmillió forintos értékhatár felett kötelező azt az önkormányzatnak megrendelni, és erre közbeszerzési eljárást lefolytatni. Mi ezt a megoldást ajánlottuk, hiszen - nyertes ajánlattétel esetén - ez akár 3 évre garantálhatná a Viktória évi 30 millió forintját - tette hozzá Bóka Viktor, az önkormányzat jegyzője. A város támogatási szerződés formájában is felajánlotta a 30 millió forint biztosítását, ekkor nincs szükség közbeszerzésre, azonban csak az adott költségvetési év végéig adható, minden évben külön kell erről döntenie a közgyűlésnek - tájékoztatott a jegyző. A Viktória vezetője - állítja az önkormányzat - egyik, a jogszabályok által lehetséges megoldást sem tartotta elfogadhatónak. A jegyző és az alpolgármester is kiemelte, mindössze jogértelmezési vitáról van szó, aminek semmi köze az önkormányzat fogyatékosokat támogató, nyilvánvaló és határozott elkötelezettségéhez. Ezt mutatja az is, hogy hosszú évek óta kiemelten támogatja az alapítványt, és most is úgy adná oda a támogatást, hogy a központ a környék településeinek rászorulóit is ellátja. Ezért most azt a megoldást ajánlották fel, hogy erre az évre megkötik a támogatási szerződést, amely alapján a Viktória megkapja a pénzt, s ezzel párhuzamosan elindítják a közbeszerzést is a 2010 és 2013 közötti időszakra. Ha ezt a támogatási szerződést a júniusi közgyűlés elfogadja, haladéktalanul utalható a pénz az intézménynek.

- Jogász véleményét kértük a támogatásról, pontosabban a jelenlegi helyzetről - mondta el véleményét Horváth Klára. - Szerinte is, ahogy szerintünk is, csupán a 2007-ben megkötött ellátási szerződés pénzügyi részét kellene módosítani. Az akkor megkötött ellátási szerződésünk határozatlan időre szól, amiért a központ ellátja a már említett, várostól átvállalt feladatokat. Tavaly decemberben döntött a közgyűlés, január-februárra megszavazták a 2,5-2,5 millió forintot. Márciusban, áprilisban nem kaptunk egy fillért sem, májusban töredék összeget, 633 ezret. Ha nem kapunk támogatást, bezárhatunk, már most kölcsönökből élünk, de ez nem megoldás. Állásfoglalásért a Közbeszerzési Tanácshoz is fordulunk. Az elszámolásunkat mindig pontosan átadtuk a városnak. Nem akarok vádaskodni, de két év óta érzem, mintha a megyeszékhely részéről egyesek szabadulni szeretnének a Viktóriától.

Csapó Csilla alpolgármester szerint az önkormányzat elkötelezett a központ támogatásában, hosszú évek óta segíti az intézmény működését a maga anyagi keretei között, de a kialakult exlex állapotot végre rendbe kell tenni.

Bóka Viktor, Székesfehérvár jegyzője szerint mindössze jogértelmezési vitáról van szó. Azt a megoldást ajánlották fel, idén támogatási szerződés alapján kapná meg a pénzt az intézmény, s közben kiírnák a közbeszerzést, amely a jövőt biztosítaná.

Horváth Klára idézett Chikán Csaba, a MEOSZ országos alelnök, a jogi bizottság vezetője leveléből: a támogatás nem közvetlen törvényi kötelesség, akár meg is szüntethető, de ezért a város a nyilvánosság előtt erkölcsi felelősséggel tartozik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!