Székesfehérvár

2013.12.16. 15:50

Rendezvénysorozattal jubilál a gánti szociális intézmény

Ötvenéves a Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény gánti telephelye. Az évforduló alkalmával három napos rendezvénysorozatot tartanak.

B. Kiss László

Hétfőn, a megyeházán tartott szakmai nappal – előadásokkal – kezdődött a rendezvénysorozat, amely kedden és szerdán a helyszínen, Gánt-Bányatelepen folytatódik. A keddi, nyitott kapuk napján közös adventi készülődésben vesznek részt az otthon lakói, majd környékbeli vendégszereplők kulturális bemutatója következik. Az előadást a lakók meglepetésműsorral viszonozzák.

Több előadás is elhangzott a megyeházán. A szakmai nap a rendezvénysorozat nyitánya volt (Fotó: B. Kiss László)

A szerdai nap mottója: „Ünnepeljünk együtt. Közös visszaemlékezés az elmúlt 50. évre.” Köszöntőt Mátrahalmi Tibor, a Szociális és Gyerekvédelmi Főigazgatóság Fejér Megyei Kirendeltségének igazgatója mond, az elmúlt évtizedekre Cséplőné Gönczi Veronika telephelyvezető-igazgatóhelyettes tekint vissza. Majd a gánti ifjúsági tánccsoport, illetve a Szent Vendel kórus lép föl. A lakók karácsonyi műsora után Törő Gábor, a megyei közgyűlés elnökének köszöntője hangzik el. Pohárköszöntőt Szilasy Katalin, a Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény igazgatója mond.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!