Székesfehérvár

2009.09.05. 02:29

Mi lesz az elvonás ára?

Székesfehérvár - A jövőre tervezett, önkormányzatokat érintő 120 milliárdos elvonás ellen érvelt, tiltakozott Cece, Bicske polgármestere, a megye alelnöke és a fehérvári Fidesz.Egy kistelepülésnek már nincs mit összevonnia egyetlen iskoláján

Házi Péter

- A kormány intézkedései semmissé tehetik azt, amit Bicskén végeztünk: csökkentettük a tiszteletdíjakat, a bizottságok tagjainak számát, megpróbáltuk az önkormányzat gazdálkodását stabil útra terelni. 

A kormányzati elvonás mindezt egy tolvonással romba döntheti - fogalmazott Tessely Zoltán bicskei polgármester azon a sajtótájékoztatón, melyen Cece polgármestere, Varga Gábor is kifejtette vélményét. 

Mint mondta, minden szakmai szervezet hiányolja az egyeztetéseket. Az elvonás érintheti a közösségi közlekedést, a busz- és egyéb közlekedést, mely méginkább visszavetheti a hátrányos helyzetű települések életét. 

A szociális és oktatási normatívák csökkentésével nem tudnak mit kezdeni a kisebb települések, hiszen míg egy város összevonhat több iskolát, óvodát, addig egy kistelepülésnek már nincs mit összevonnia az egyetlen iskoláján. Cecén például már most 32-33 fős osztályok vannak a spórolás érdekében.

Törő Gábor, a megyei közgyűlés alelnöke arra hívta fel a figyelmet, a megye van a legnehezebb helyzetben, a megyei kórháznál már százmilliós az adósságállomány. 

Vargha Tamás
, a fehérvári önkormányzat tanácsnoka összefoglalóan úgy fogalmazott, nem a politikai ellenfeleken csattan a kormány ostora, hanem a lakosságon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!