Székesfehérvár

2014.03.17. 17:45

Olvasónk szerint brutálisan vágták meg a fáit a felsővezeték miatt

Székesfehérvár - Igencsak felháborodott olvasónk, hogy a kertje előtti fákat brutálisan megvágták az áramszolgáltató megbízásából. A szolgáltató szerint az élet- és a balesetveszély elhárítása a legfontosabb.

Házi Péter

 

Leiner István nehezményezi, hogy nem kapott értesítést a favágás időpontjáról. Mint mondja, ha a helyszínen lett volna, talán nem lenne ekkora a pusztítás Ezek a nagy ágak két héten át hevertek a földön, képünk készítése után végül elszállították azokat. (Fotó: Tósoki Attila)

- Ezeket a diófákat és meggyfákat húsz évvel ezelőtt ültettem, eddig az áramszolgáltató mindig időben jelezte, hogy mikor áramtalanítja a vezetéket, így vagy ők, vagy én normális módon megnyestem az ágakat. Most azonban valakik olyan barbár munkát végeztek, hogy égnek áll tőle a hajam. Szerintem indokolatlanul nagy ágrészeket vágtak ki, ráadásul a levágott ágakat két hétig el sem vitték - panaszolta lapunknak a Gölnici utcában lakó Leiner István, aki nem érti, miért kellett így helybenhagyni a fákat.

A vágásokkal elhárított élet- és balesetveszélyről kevés szó esik véli Egyházi Nikoletta szóvivő

- Itt a kerti munkák időszaka, ám sajnos arra kevesen gondolnak, hogy megmetsszék azoknak a fáknak az ágait, szükség szerint kivágják azokat a fákat, amelyek az ingatlanukat érintő villamos vezetékek közelében vannak. A túl magasra nőtt, a vezetéket veszélyes távolságban megközelítő fák, ágak nemcsak áramkimaradást okozhatnak, hanem élet- és balesetveszélyt is jelentenek - mondta lapunknak Egyházi Nikoletta, az E.on szóvivője, aki szerint akár emberéletek is múlhatnak azon, ha a vezeték közelében nem megfelelően gondozott fák vannak.

Ha a fák, bokrok ágai a vezetékeket a miniszteri rendeletben előírt határérékeknél jobban megközelítették (lásd keretes írásunkat), akkor a metszés idejére feszültségmentesíteni kell az adott vezetékszakaszt. Ezért a munkavégzés tervezett időpontja előtt legalább 30 nappal lehetőleg írásban be kell jelentenie az érintett kerttulajdonosnak a szolgáltatónál a szándékát: Az áramhálózati társaság ilyenkor térítésmentesen végzi el a feszültségmentesítést. Ha azonban a növények túlnőnek és emiatt nem az ingatlantulajdonos, hanem a társaság kezdi meg a munkálatokat, akkor nem a tulajdonos esztétikai elképzelései vagy a kertépítészeti szempontok érvényesülhetnek fogalmazott Egyházi Nikoletta, aki kiemelte, rendszeresen újsághirdetésben és felhívásban is kéri a tulajdonosokat, hogy végezzék el a gallyazási munkákat, így lapunkban is megjelent egy ilyen hirdetés.

Panaszosunk is olvasta egyébként ezt, ám mint mondta, a szóban forgó fákat már a közlemény megjelenése előtt metszették meg az említett módon.

- Az együttműködés területén még sokat lehet javítani, hiszen gyakran csak a lakossági tiltakozásról hallani egy-egy kényszerű fakivágás, gallyazás kapcsán, ám az elhárított élet- és balesetveszélyről nem - tette hozzá Egyházi Nikoletta.

A villamosmű biztonsági övezetében fa vagy más növény akkor telepíthető, hagyható meg, ha kifejlett állapotában három méternél jobban nem közelíti meg a 35 kV feletti vezetéket (200 kV névleges feszültségszintig). 1 kV felett, 35 kV névleges feszültségszintig ez a távolság két méter, 1 kV-nál nem nagyobb névleges feszültségszintnél pedig egy méter. A vezetéket megközelítő, ahhoz súrlódó ágak is üzemzavart okozhatnak. Ugyanilyen veszélyt jelentenek a biztonsági övezeten kívül levő olyan fák, amelyek magasságuknál, terjedelmüknél fogva szeles, viharos időben rádőlhetnek a vezetékre és elszakíthatják azt.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!