Székesfehérvár

2015.01.15. 12:15

Megszépült katonasírok a Hosszú-temetőben

Egy 19 évesen meghalt katona korábban felújított sírját koszorúzta meg csütörtökön Vargha Tamás honvédelmi államtitkár a Hosszú-temetőben.

Tihanyi Tamás

A székesfehérváriak összefogását köszönte meg Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön délben a Hosszú-temetőben, ahol egymás után újítják fel a régi és elhanyagolt katonasírokat. A kezdeményezés korábbi, még 2013-ban indult adománygyűjtő akció annak érdekében, hogy felkutassák és rendbe hozzák a temetőkben lévő elfelejtett síremlékeket, olyanokét, akik hősies önfeláldozással életüket adták a haza védelmében. Az összegyűjtött összegből a székesfehérvári székhelyű Magyar Hadisírgondozó Szövetség végzi el a munkát, három sír már megszépült a gondoskodás nyomán. A szervezet vezetője, Poklosi Péter a Fejér Megyei Hírlap munkatársainak a helyszínen mutatta meg a három sírt: a csütörtökön megkoszorúzott Szakolczay Béláét, Pour Gyuláét és Pozsonyi Istvánét.

Szakolczay Béla, a 19. császári és királyi vadászezred hadnagya 19 évesen szenvedett harci sérülést Erdélyben, majd a kórházban halt meg 1917. június 30-án. A fehérvári család a Hosszú-temetőben helyezte örök nyugalomba. Pour Gyula százados a legendás székesfehérvári 17-es gyalogezred tisztje, egyik zászlóaljának parancsnoka volt, aki a Nagy Háború olasz frontján, a comeni fennsíkon hősies küzdelem közben, véres csatában halt meg 1916. szeptember 17-én. A fronton temették el, de vitézsége miatt a város lakossága és alakulatának katonái testét hazahozatták és katonai tiszteletadással búcsúztatták el. Pozsonyi István Székesfehérvár légterének védelmében 24 évesen szállt fel repülőgépével 1944-ben,  amikor angolszász bombázók támadták a  várost. A pilóta Tác közelében zuhant le, ott temették el ideiglenesen, majd a hozzátartozók egy év múlva áthozták a földi maradványokat a Hosszú-temetőbe. Poklosi Péter elmondta, az ő sírján is csak a neve, születési és halálozási dátuma szerepelt, egyebet a második világháború után, a kommunista diktatúra éveiben nem lehetett felírni: ezt ők pótolták némi kutatómunka nyomán.

Vargha Tamás a sírkertben hangsúlyozta, bízik abban, hogy ez a fajta hagyományőrzés, sírgondozás a jövőben is folytatódik. A Hosszú-temetőben egyébként mintegy félszáz magyar tiszt és tábornok nyugszik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!