Székesfehérvár

2010.02.03. 03:28

Madárpark a Sóstón

Székesfehérvár - Az ígéretek szerint a Sóstón valósulhat meg az a madárpark, amely közösségi, oktatási feladatokat is ellátna.

S. Töttő Rita

- Olyan állatkertet szeretnénk, amelyben a látogató elsősorban a Magyarországon élő, átvonuló madárfajokat ismerheti meg közelebbről, és amely különleges, természetközeli kirándulási célpontja lehet a városnak, egyfajta idegenforgalmi látványossága Székesfehérvárnak - mesél terveiről Berkényi Tamás ötletgazda, a madárkórház vezetője. - Sokkal több lenne, mint egy állatkert: helyszíne a vadmadárkórház iskolásoknak kidolgozott környezeti nevelési programjának, amely a madármentés példamutatásával szeretne egyfajta követendő mintát állítani a gyerekeknek.

A madárpark terve másfél évvel ezelőtt fogalmazódott meg először, a kórházvezető azóta keresi a megfelelő helyet, s tárgyal a megyeszékhely önkormányzatával. Az ígéretek szerint az álmodozás folyamata a finishez közeledik: Brájer Éva, a Sóstó területének önkormányzati képviselője ugyanis azt nyilatkozta lapunknak, hogy egy társával közösen a februári közgyűlésre beterjeszti javaslatát a madárpark támogatásával kapcsolatban. A Sóstó lenne ugyanis a legmegfelelőbb hely ezeknek a terveknek a megvalósítására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!