Lecsó mindörökké!

Lecsótáborokra egyelőre nem szakadt az ország, de valóban ahány ház, annyi lecsó a mezítlábas verzión túl a leggyakrabban tojással, vagy rizzsel, aztán kolbásszal, virslivel, tökkel, cukkinivel, szalonnával, padlizsánnal, babbal, sőt, citrommal készítik, s ki tudja, hány verziót kóstolhat az ember az egyes régiók lecsófesztiváljain, mifelénk leginkább persze a szeptemberi fehérvárin.

A gall lecsó kicsit macerásabb, de érdemes kipróbálni, mert a fűszercsokor különösen jó aromát ad neki – de ebben az ételben nem a paradicsom játssza a főszerepet, hanem a padlizsán! Fotó: Google

A sokfelé sokféleképpen főzött ételt egyébként csak úgy 70 éve nevezzük lecsónak, hiába az évszázados jelenlét. A franciák továbbra is következetesen ratatouille-nak hívják, igaz, nem is a paradicsomra helyezik a hangsúlyt, hanem a többi zöldfélére, leginkább a padlizsánra és a cukkinira.

Az elsősorban Provance-ban, valamint Nizza-ban készülő, szaftos és olvadósan kompótszerű ételben az alap sosem szalonnás, vörös- és fokhagyma, paradicsom, piros színű (ha van: kaliforniai) paprika kell hozzá. Kihagyhatatlan kiegészítő azonban a fűszercsokor: petrezselyem, kakukkfű, bazsalikom, kevés zellerszár, darabka póréhagyma alkotja. Még szembeötlőbb különbség az időbeni flanc: míg ugyanis a mi lecsónk amolyan mindent beledobálós étel, a gallok elpepecselnek azzal, hogy minden zöldséget külön puhítanak, majd csak a főzés legvégén egyesítik azokat egy nagy lábasban. Akár így, akár úgy, a lecsó megunhatatlan...