Székesfehérvár

2014.07.08. 19:05

Kapósak a fiatal mérnökök

Székesfehérvár - Gyakorlatilag az iskolapadból kapkodják el a mérnök-hallgatókat a nagy cégek, egyre több másod és harmadéves fejezi be munka mellett vagy később tanulmányait tudta meg lapunk.

Klecska Ernő

- Ez abból a szempontból nem baj, hogy a hallgatók közvetlenül az ipari környezetben ismerik meg a legújabb eszközöket és a legkorszerűbb megoldásokat, de nagyban nehezíti az oktatásszervezést - mondta el a Fejér Megyei Hírlapnak több felsőoktatási vezető és szakember.

Idén 84 fiatal szerzett diplomát az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán ők múlt pénteken vehették át az okiratot az egyetem Budai út kampuszán, az egykori fehérvári Kandón . Az ünnepségnek különös aktualitást adott, hogy éppen 40 évvel ezelőtt kapták kézhez az első Fehérváron végzett villamosmérnökök diplomájukat.

1971. szeptemberében a szakemberigény kielégítésére indult el a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola berkein belül a kihelyezett tagozat. A Gyengeáramú Kar Számítástechnikai Szak nappali évfolyamán akkor harmincan kezdték meg tanulmányaikat.

Éppen 40 évvel ezelőtt végeztek az első fehérvári villamosmérnökök. Ők most kézhez vehették jubileumi ezüstdiplomájukat 1971. szeptemberében harmincan kezdték meg tanulmányaikat (Fotó: Szente Gábor)

Idén villamosmérnökként 28 hallgató végzett, közülük egy kiváló minősítést ért el. Mérnök informatikusként 29 diék vehette kézbe oklevelét, közülük is egy lett kiváló. Gazdálkodási mérnökként 19 fiatal végzett ugyancsak egy kiváló minősítéssel. A szakmérnök képzést 8 hallgató fejezte be, közülük négyen érték el a kiváló szintet. Az intézmény hallgatói önkormányzata idén Machata Mariannak adta át az Év közéleti oktatója címet. Az év közéleti hallgatója Ivanics Péter, most végzett mérnök informatikus lett.

A nagy cégek nem véletlenül csapnak le a fehérvári mérnök hallgatókra, hiszen az itt megszerezhető tudás biztos alapot nyújt ahhoz, hogy a náluk végzendő munkába gyorsan betanuljanak, s rövid időn belül önállóan dolgozzanak. Főleg az városban működő szolgáltató központok közülük is elsősorban az IBM azok, akik a fiatalokat elcsábítják .

 

 

Paréj Gabriella

Ma is van olyan bizonyítvány, amelyik számít. Mondjuk egy műszaki vagy egy mérnöki diploma sokat nyom a latba, egy bölcsész – sajnos – már kevésbé.


Fotó: Sebestyén Lilla

Gáspár Eszter

Én az energetikai mérnök szakot választottam, látok benne lehetőséget. Remélem, el tudok vele helyezkedni, bár nehéz lesz. De ma mindenkinek nehéz.

Földi Luca

Tény, hogy kevesebbet ér ma egy végzettség, mint húsz éve. Hiszen ma már szinte mindenkinek az a cél lebeg a szeme előtt, hogy diplomát szerezzen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!