Székesfehérvár

2016.09.06. 14:05

Gripen vadászgép, ejtőernyős és deszant ugrás az idei Börgöndi repülőnapon!

A jubileumi év legkiemelkedőbb programja a korábbi években is méltán népszerű légiparádé, a Börgöndi nemzetközi repülőnap lesz szeptember 11-én, vasárnap, ahol a szervezők a Gripen vadászgépek mellett igazi különlegességekkel, meglepetésekkel várják az érdeklődőket.

Házi Péter

A rendezvény részletes programját kedden egy budapesti sajtótájékoztatón ismertette Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, az esemény egyik fővédnöke, Veres Zoltán műrepülő Európa-bajnok, Józsa Dávid vitorlázórepülő világbajnok és Szilády Dezső, az Albatrosz Repülő Egyesület elnöke. A székesfehérvári repüléstörténet százéves évfordulójának méltó megünneplésére emlékbizottságot hoztak létre. Vezetője, Viza Attila – ő is felszólalt.

Fotó: Kricskovics Antal

Székesfehérvár polgármestere elmondta: „A kormányzattal közösen van egy fejlesztési célunk a börgöndi repülőtérre vonatkozóan. Október végére már rendelkezünk majd egy szakmai koncepciótervvel, amelynek alapján remélhetőleg elfogadja a kormány a megvalósításhoz szükséges finanszírozást. A város versenyképességét tovább javító, kisgépek fogadására alkalmas sport- és üzleti célú repülőtér megvalósítására készülnek a tervek. Úgy gondoljuk, ezzel a fejlesztéssel Székesfehérvár közlekedési csomópont jellegét is erősíteni tudjuk, és nemcsak a múltunk előtt hajtunk fejet, hanem megteremtjük a lehetőséget, hogy jövője is legyen a fehérvári repülésnek.”

Veres Zoltán műrepülő Európa-bajnok, számtalan Guinness-rekord tulajdonosa kiemelte: a sportrepülés elmúlt harminc évének tevékeny részeseként nagy megtiszteltetés számára, hogy ő zárhatja a vasárnapi programot. Idén is különleges látványossággal készül, egy Airbus-ban láthatja majd a közönség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!