Székesfehérvár

2014.08.05. 18:25

A volt SZTK épületében zajjal és porral jár a bontás

Megkezdődött kedden a Távírda utcai volt SZTK épületének felújítása, s rögtön az első nap panaszos telefont kaptunk.

Zsigó Ferenc

– Jöjjenek ki a Távírda utcába, áldatlan állapotok uralkodnak, a betegek nem tudják, merre kell jönni a fogorvosi rendelésre– panaszolta Matkó Gabriella fogorvos.

Az állami tulajdonban lévő, évtizedek óta orvosi rendelőként működő – „Távírdai SZTK”-ként emlegetett – épületkomplexumot jelenleg három szervezet használja: a városi önkormányzat humán szolgáltató intézete, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalhoz (NRSZH) tartozó rehabilitációs szakigazgatási szerv és a megyei kórház.

A Távírda utca felől is látszik, hogy bontanak a másodikon (Fotó: Molnár Artúr)

A kedden kezdődött munkáról kiderült, hogy annak beruházója az NRSZH. Bleicher Márta, a hivatal illetékese érdeklődésünkre elmondta, hogy az épületen belül a rehabilitációs vizsgálatok céljára kapott részeken kezdődött el a munka. Az NRSZH országos pályázata 18 megyét érint, a kivitelező cég a hivatal által használt épületrészekben, azaz a földszinten és a második emeleten dolgozik.

– Az épületben nem volt lift, most ez is lesz, méghozzá beteghordásra alkalmas, nagy belterű, amivel az egész épület gazdagodik – tette hozzá a fentiekhez Bleicher Márta.

A helyszínre kiérve azt láttuk, hogy a portán lévő kedves hölgy – mint később kiderült, Véghné Stefanidesz Klára biztonsági őr – éppen egy fogászati rendelésre érkezett betegnek magyarázza, miként menjen a szomszédos Kégl György utcai bejárathoz, amin át eljut a második szinten lévő fogorvosi rendelőkhöz.

Matkó Gabriella panaszának lényege éppen az volt, hogy a rendelésre jövő betegek – megfelelő tájékoztatás híján – nem jutnak fel az emeletre. Négy tájékoztató táblát éppen akkor – ez déli egykor volt – hoztak a kórházból, amiknek rögtön elkezdte keresni a megfelelő helyet Véghné Klára.

Véghné Stefanidesz Klára biztonsági őr kedden délben kapta a táblákat. (Fotó: Molnár Artúr)

A kivitelező cég vezetőjét is megtaláltuk. Márkosi Józseftől, a Pilon Bt. vezetőjétől megtudtuk, hogy csak a munka eleje, a bontás jár kellemetlen zajjal és porral, s a beruházóval kötött megállapodás értelmében naponta csak déltől dolgoznak, és hétvégeken is megy majd a munka.

– Ezt a szakmában üzemmenet alatti felújításnak nevezzük, de délelőttönként nem zavarunk, s úgy becsülöm, hogy szeptember közepéig végzünk azokkal a munkákkal, amik kellemetlenséget okoznak. A végső befejezés határideje január vége – tájékoztatott a szakember.

A nettó 128 millió forintos beruházás legnagyobb zajjal járó munkája a lift megépítése lesz, s ez az épületnek abban a sarkában lesz, ahol a fogászati röntgen is van. Itt födémeket és falat kell légkalapáccsal bontani, ezért megfontolandó a délutáni röntgen rendelések szüneteltetése. Az önkormányzat humán szolgáltató intézetének vezetője, Varga Márta érdeklődésünkre elmondta, hogy erről még egyeztetni fog a kivitelező cég vezetőjével. A zajos, poros bontás tehát eltart még egy darabig, mindenki a betegek türelmét kéri.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!