Székesfehérvár

2016.09.14. 16:50

Fehérvár Szalon

Idén is meghirdetik a Fehérvár Szalon képző-, ipar- és fotóművészeti pályázatot, amelynek szervezője és házigazdája a Szent István Király Múzeum.

Szabó Zoltán

A pályázat nyilvános, azon minden, Székesfehérváron élő, a városban tevékenykedő, illetve Fehérvárhoz kötődő - a városban tanult, dolgozott, a város művészeti életében szerepet vállaló - alkotó részt vehet. A szervezők örömmel veszik fiatal, kísérletező, kiállításokon ritkábban szereplő alkotók jelentkezését is. Egy alkotó két különálló művel vagy egy - legfeljebb három darabból álló - sorozattal pályázhat. (A zsűri azonban fenntartja a jogot, hogy a sorozatot megbontsa.) A beadandó tárgyak méretét a kiállítóterem adottságainak megfelelően maximalizálták: egyik sem lehet nagyobb 120 centiméternél.

A legfeljebb 2 éve készült, fehérvári önálló vagy csoportos tárlaton még be nem mutatott alkotásokat kérik kiállításra kész állapotban átadni. A nem installálható, nem kiállításkész és a beadási határidő után érkezett műveket nem veszik át. Az alkotásokat a Megyeház utca 17. szám alatt szeptember 27-én és 28-án, mindkét napon 10-től 18 óráig lehet beadni. A kiállításon történő bemutatásról és a díjakról független szakmai zsűri dönt. A zsűri értékelése ellen a pályázók nem emelhetnek kifogást. (Az el nem fogadott munkákat az alkotók október 3-án, hétfőn 8-16 óra között vihetik el. Az ottfelejtett és a tárlaton nem szereplő alkotásokért a szervezők ugyanis nem vállalnak felelősséget.)

A Fehérvár Szalon képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás megnyitóját október 7-én 17 órakor rendezik, ugyancsak a Szent István Király Múzeum Megyeház utca 17. számú épületében. Akkor adják át a zsűri által a legjobbnak minősített művek készítőinek odaítélt díjakat is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!