Egy város, millió emlék - Fiatalkori élmények és történetek, amelyeknek Székesfehérvár volt a bölcsője

Kocsmák, lakótelepi pingpongasztalok, csúszdák, szórakozóhelyek és belvárosi nevezetességek, amelyek önmagukban csak tárgyak, üres falak, az épített örökség részei. De ezekhez a helyekhez mindannyiunkat történetek és élmények kötnek. A gyerekkor, a diákcsínyek, stiklik és lábtörések, az első csók, az első cigi, az első pofon, a belénk égett hangulatok és természetesen a hozzánk közel álló emberek, akikkel mindezeket megéltük: így válnak helyszínek az élethosszig tartó emlékhalmazaink díszleteivé. Most „ősfehérváriakat” kérdeztünk az ő személyes Székesfehérvárukról.

Székesfehérvár olimpiai bajnokával, Vörös Zsuzsával a Csitáry uszodánál találkozunk. Vele van tündéri kisfia, Áron is. Vörös haj, óriási kék szemek, végtelen nyugalom: a kisfiú született modell. Amint előkerül a kamera, nagy komolyan pózba vágja magát, még az éppen folyamatban levő pogácsarágással is azonnal leáll. A fotózás után Zsuzsa a padon ülve arról mesél, hogy mennyire szeret Székesfehérváron élni, nemcsak adottságai, a város történelme, hanem a várost alkotó közösség miatt is.

Vörös Zsuzsa olimpiai bajnok öttusázónkkal és   kisfiával, Áronnal azon a helyen beszélgettünk, ahova   a legtöbb ifjúsági emléke köti: a városi, Csitáry  uszodánál. Zsuzsa szívesen idézi fel azokat a tavaszias hangulatokat is, amikor még az Árpád uszodába járt, és a hajnalban ébredező madarak csicsergésükkel kísérték a medencék felé (Fotó: Molnár Artúr)

Legmarkánsabb élményei természetesen a sporthoz kötik, ideje nagy részét az edzés tette ki.

- Amikor elkezdtem úszni tanulni, akkor még csak az Árpád uszoda volt. Emlékszem, amikor hajnalban, a Romkert melletti kis árkádokon át sétáltam a Kossuth utca felé. Ebben a korai időpontban mindig jó érzéssel töltött el, amikor már tavaszodott, és a madarak csicseregtek. Ez ugyanis akkor azt is jelentette, hogy már mentünk ki a télből, az alapozásból, szóval a nehéz időszakból. Kellemes napok voltak. Aztán átköltöztünk a városi uszodába, ez a következő fontos állomás, rengeteget jártam oda. Én egyébként nem voltam bandázós fiatal, nem voltak olyan helyek, ahova rendszeresen jártam, csak a sport volt, ami lekötött. De persze mindig nagy élmény volt bemenni a belvárosba - mondta Zsuzsa.

Sohonyai Edit írónő már másfél éves korából őrizget magában emléket Székesfehérvárról és a Püspöki Palotában lakó óriásokról. Egy első és legkedvesebb csókélménye a kis, Kossuth utcai udvarhoz köti.

- A Püspöki Palota kopogtatója az első emlékem. Ha visszagondolok, nagyjából másfél éves lehettem, és azt hittem, az óriások birodalmába kopogtatok - mondja a Fehérvárból szőtt írónő.

Sohonyai Edit író első markáns fehérvári emléke másfél éves korából származik, főszereplője pedig egy aranyozott oroszlánfej, karikával a szájában.

- A legmarkánsabban az oroszlánfej maradt meg bennem. Jó érzés volt, amikor a saját kisfiamat, nagyjából ugyanennyi idős korában visszavittem oda. Ő is ugyanúgy felnyúlt, ahogy akkor én. Hány meg hány gyerek kopoghatott már azon az ajtón... De ki más is kopogtatna? Olyan alacsonyan van - fűzi hozzá derűvel a hangjában.

Ugyancsak kislánykorából sejlik fel rögtön egy másik emléke, amikor a színháznál levő kis közben sétált kézenfogva a szüleivel, és játékosan leste az árnyékát. A szórakozásból felháborodás lett, amikor egy néni rálépett a fejére.

- Az egész kamaszkorom Izabellával, a legjobb barátnőmmel zajlott. Depeche Mode, fekete ruha, feltupírozott haj: ez volt ránk jellemző a nyolcvanas évek közepe táján. Diszkóba is sokat jártunk, vasárnaponként pedig rendszeresen végigsétáltunk a belvárosban, és a Vörösmarty cukrászdában somlói galuskát ettünk. Arra emlékszem, hogy ott mindig belebotlottunk egy klumpás zenészbe - teszi hozzá Edit, aki szerint rengeteget szépült a város, de az ő főszereplői továbbra is az emberek. Ők ugyanolyan szeretetteljesek maradtak. Csomó történetet ismer, úgy tűnik, mégiscsak kis város lévén, akár több szemszögből is...

A fehérvári barátokból született Blahalouisiana zenekar basszusgitárosa, Jancsó Gábor elsőként a Tóvárosi Általános Iskolát és környékét, játszótereit, grundjait említi, majd a Kodolányi középiskolát: - Arrafelé is laktunk kiskoromban. Ez az első barátok, az első vérre menő focimeccsek helyszíne, és itt szaladtam először a lányok után, vagy ha szerencsém volt, akkor épp fordítva - mondja nevetve.

A népszerű Blahalouisiana együttest székesfehérvári fiatalok alkotják, kedves történetek fűzik őket a város minden szegletéhez. Jancsó Gábor a vasútállomáson csókolózott először, a nagy filozofálásaik helyszíne pedig egy benzinkút mögötti Jézus-szobor volt

- A Sóstói Stadion is erős és kedves emlék, ahová apukám vitt el először meccsre, majd beíratott a Videotonba. A hétvége egyet jelentett a Vesztegzárral, azt hiszem, ez generációnk mindegyikének fontos helyszín volt. Az első szerelem is ebből az időből való, erről a Kávészínház és az első csók helye, a vasútállomás jut eszembe. A Berényi úti benzinkút mögötti Jézus-szoborhoz rendszeresen kijártunk filozofálni az élet nagy dolgairól, csajokról, zenéről. Fontos dolgok dőltek ott el. Ahogy a dobosunk, Ádámék pincéjében is, ez volt az első próbatermünk Öreghegyen, ott bandáztunk mindennap suli után. Mindig a ciszterci gimi parkjában indult a buli, ha mínusz 5 fok volt, akkor is. A Jazz Tanszak kollégiumának a folyosója pedig mind közül talán a legfontosabb hely, ott ismerkedtem meg Barbival, a zenekar énekesnőjével.

- Nagyon jó tinikorunk volt Fehérváron, máshol nem is lehetett volna jobb. A város minden szegletéhez fűz egy-egy kedves emlék. Sok olyan helyet mondhatnék, ahová korábban lyukasórákban jártunk, ma pedig legénybúcsúkon meg tejfakasztókon találkozunk ott régi ismerősökkel - veszi át a szót Mózner László, az együttes gitárosa.

- Sok gyülekezőhelyünk volt: a Vesztegzár, ahova minden korunkbeli fiatal járt, aztán a Kafka felette, de ezek már nem is léteznek. A tóparton rendszeresen tarzanosat játszottunk, megpróbáltunk a fűzfa ágán átlendülni a kanális túlsó partjára. Valaki mindig beleesett. Az éjjel-nappaliban édes fehérbort vásároltunk, jeges teával fogyasztottuk, így született a Teabor (Tíbor) - meséli nevetve, majd hozzáfűzi: - Az Olaj utcai benzinkút mellett volt egy autógumis, annak a tetejére másztunk fel üdítőkkel és chipsekkel, a szóbeli érettségire is itt készültünk. Hangosztásra jártunk a Szabadművelődés Házába meg a Bőrgyárba is, először közönségként, aztán meg fellépőként. A Kafkabeatben voltak a legjobb bulik. Ott mindig történt valami váratlan. Hajnali 2-3 körül mindenki az asztalokon táncolt a Beatlesre, Hekele Dani pedig élőben szólózott rá trombitán. Egyszer Bocskor Bíborkáék is betévedtek egy szál akusztikus gitárral, és táncra perdítették az egész helyet.