Székesfehérvár

2015.09.26. 20:02

Furfangos emberek napja Székesfehérváron

Másodszor rendezik meg Székesfehérváron a város, sőt, az ország egyetlen, kifejezetten amatőr kreatívoknak, otthoni hobbialkotóknak szánt tematikus fesztiválját.

Kocsis Noémi

A FurfangFesztre keresztelt eseményre – tavaly 3500 látogató barkácsolt lelkesen a belvárosközeli parkban felállított fesztiválsátor körül – idén is legkevesebb ennyi érdeklődőt várnak a szervezők. A fesztivál mottója továbbra is változatlan: „Mert mindenki ügyes valamiben!” A szervezők az idén még több kézműves-kreatív technikát ígérnek, a helyszínen most is ki lehet majd próbálni ezeket, a horgolástól a papírmunkákon keresztül a virágkötészetig, de kaphatunk bútorrestaurálási és lakberendezési tanácsokat is. Az ország egyik legnépszerűbb, a fiatal lányok kedvence bloggere, Takács Nóra tavaly pólóból készíthető táskával, idén hasonló ötlettel rukkol majd elő, bár ezt egyelőre nem árulta el.

Tavaly a picik körében az egyik legnépszerűbb program volt a gumiabroncs-festészet – az idén is találkozhatunk a kerékművészekkel (Fotó: HírBeleBumm)

A FurfangFesztet idén zenei programokkal bővítik: a Los Andinos és a Zombori zenekarok gondoskodnak a hangulatról, de a kicsik szokatlan, kukahangszereken brillírozhatnak, sötétedés után pedig ismét meg-elevenednek a Kígyó utcai tízemeletesek tűzfalai a Fényszórók csoport fényfestőinek segítségével.

Október 4-én, vasárnap a Jávor Ottó tér ad tágas helyszínt a jó hangulatú barkácsoláshoz és találkozóhoz, amelynek 2015-ben már „fesztivállata” is van: a jópofa kaméleont Csóri Manyi tervezte és varrta. Az FF kabalaállatát az eseményen egyébként mindenki elkészítheti és hazaviheti!

A FurfangFeszten immár rendszeres látogató csapat a Fonalkommandó. A szervezettség ugyan nem illeszkedik eredeti célkitűzésükhöz, a gerillahorgoláshoz, de jelenlétük nélkülözhetetlen egy ilyen tematikájú rendezvényen, vallják a szervezők. A horgoló hölgyek művei rendszeresen felbukkannak fehérvári közterületeken, egy-egy mókás padmelegítő vagy falánc formájában. A horgolótűvel dolgozó kommandósok ezúttal a kaméleon figuráját használják fel a helyszín kidekorálásához.

Tavaly mindig sokan álltak a FaSziK, azaz a senior fafaragók csapatának standjánál, és idén is lesznek érdekes járgányok, otthon eszkábált vagy feljavított kétkerekűek (Fotó: HírBeleBumm)

Az Arany János Iskolával együttműködő Szivárvány Alapítvány csapata idén is kivonul, 6–7 pedagógussal.

– Mi idén is az őszhöz kapcsolódó, vagyes technikájú kézműveskedéssel készülünk majd, a tavalyi papírmunkák és gyöngyfűzés is biztosan megjelenik a standunkon – mondta Fülöp Judit, az alapítvány vezetője.

A tavaly nagy sikert aratott Ingyom-Bingyom gyűrűk után idén karkötőket is lehet készíteni Tóth Eszterrel, az újrahasznosított ékszerek avatott ötletgazdájával. A fiatal tervező egész évben gyűjtögeti az alapanyagokat a munkáihoz, külön tárolóban sokasodnak a kávékapszulák, söröskupakok és csavaranyák.

– De ha az utcán látok heverni egy alátétet, simán lehajolok és felveszem – adja hozzá a maga történetét a legendás kézműves megszállottsághoz Eszter.

Izgalmas dologgal készülnek az Ars Musica tagjai. A húsztagú kórus teljes létszámmal énekel majd a fesztiválon délután, de kézműves hajlamú tagjaik már reggeltől segítenek a gyerekeknek alkotni, míg délután az újrahasznosítás jegyében kukahangszereket, tehát maradék anyagokból összedobott zeneeszközöket készítenek.

– A mi példánk is bizonyítja, hogy aki a zenében ügyes, az általában más művészet területén, így a kézműves technikákban is megállhatja a helyét – meséli Szabó Adrienn, az Ars Musica vezetője. A fentiekben csak hárman szólaltak meg a népes gárdából, rajtuk kívül még sokan várják a barkácsolni szeretőket október 4-én 10 órától a Jávor Ottó téren a FurfangFeszten.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!