Székesfehérvár

2016.10.03. 17:33

Átadták a Schmidl Ferenc Építészeti Díjat

Székesfehérvár – Győri építész, Fodróczy József vehette át az idén a Schmidl Ferencről elnevezett fehérvári díjat.

B. Kiss László

A megyeszékely önkormányzata, a város jeles szülötte, Ybl Mikós születésének 200. évfordulója alkalmával 2014-ban alapította, s adta ki először a néhai fehérvári főépítészről, Schmidl Ferencről elnevezett díjat.

A kitüntetést az idén Fodróczy József vehette át, az elismerést a Grundfos, a Sóstói Ipari Parkban található, 2013-ban épült üzeme, illetve kutató és fejlesztő központjának terveiért kapta az építész. A díjat az építészet világnapja alkalmával hétfő délután, a Hiemerházban adta át Cser-Palkovics András.

A polgármester az ünnepségen mondott beszédében hangsúlyozta, hogy az elismerés egyszerre szakmai és közéleti kitüntetés is, hiszen szakemberek tettek javaslatot a díjazott személyére, ugyanakkor a képviselő-testület ítélte oda, egyébként egyhangú szavazással. Az ünnepségen beszédet mondott Balázs Mihály Kossuth- díjas építész, tanszékvezető tanár is, aki – többek között – arról beszélt, hogy az építészetet a köztudat évszázadok óta a művészetek közé sorolja. Pedig az építészet nem művészet, és nem is tudomány, hanem olyan platform, ahol a kettő összeér. A díjazott, Fodróczy József lapunknak elmondta: a dán Grundfos újabb fehérvári üzemcsarnokát a hozzá kapcsolódó irodaszárny teszi unikálissá, ahol konditerem, szauna, étterem is helyet kapott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!