Székesfehérvár

2009.08.12. 06:05

Botrányos állapotok: pucolás közben esett ki az iskola ablaka

FMH - A városfejlesztési bizottság elnöke szerint igen rossz állapotban vannak Székesfehérvár Clasp-rendszerű intézményei. Ha netán életveszélyessé válnak, be kell őket zárni.

Házi Péter


Közeleg a tanévkezdés, a felújítások még javában folynak az oktatási intézményekben
Fotó: FMH

Az idei nyáron is zajlik a város oktatási intézményeinek felújítása, ám amíg a korábbi években erre több mint 200 milliót tudott Fehérvár költeni, ez az összeg most a felét sem éri el. A Tolnai utcai és a Tóvárosi Általános Iskolában, a leánykollégiumban, valamint a ligetsori óvodában az ablakokat cserélik ki, több mint tizenegymillió forint összértékben. Az említett helyeken, valamint a Zentai úti iskolában és a III. számú bölcsődében pedig a vizesblokkokat is felújítják, ezen munkák értéke eléri az 56 millió forintot - tudtuk meg Szigli Istvántól, az önkormányzat városfejlesztési bizottságának elnökétől. Szigli külön felhívta a figyelmet arra, hogy a városban lévő, könnyűszerkezetes, úgynevezett Clasp-technikával készült intézmények állapota igen siralmas, a vízivárosi általános iskolában például takarítás közben kidőlt az egyik ablak...

A bizottsági elnök szerint az önkormányzatnak itt az ideje elgondolkodnia azon, mi lenne a megoldás ezen épületek esetében, felújításuk, hőszigetelésük ugyanis aránytalanul nagy összegekbe kerülne. Ezért meg kell fontolni, hogy ha esetleg életveszélyessé válik valamelyik, mit lehet tenni. Szigli szerint szóba jöhet, hogy két-három régi intézmény helyett egy új, korszerűt építene a város. A korábban elfogadott, hatéves intézményfelújítási program mára teljesíthetetlennek tűnik, évi 700-800 millió forint kéne ahhoz, hogy négy-öt év alatt teljesen rendbe lehessen rakni az intézményeket.

A most megjelent felújítási pályázatokon elnyerhető összegek határa viszont olyan, hogy abból nem lehet férőhelybővítést elvégezni: a Kisteleki úti bölcsődében jelenleg a férőhely 45, mégis 60 gyerek jár ide. Ha elvégeznék a férőhelybővítést, azzal csak legalizálnák a 60 férőhelyet. Örvendetes viszont, hogy szeptemberben kezdődik az Ezredéves óvoda és iskola 245 millió forintos felújítása egy nyertes pályázatnak köszönhetően, a Sarló utcai rendelő rekonstrukciója pedig már megkezdődött. A Szemünk fénye program keretében - háromszázmillió forintból - 57 intézményben több mint húszezer lámpát már kicseréltek korszerű, energiatakarékos és nagyobb erejű fényforrásokra, ám 13 intézmény lámpacseréje még várat magára. Szigli hozzátette, a szociális városrehabilitációs program részeként várhatóan sikerül felújítani és bővíteni is a szárazréti óvodát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!