Székesfehérvár

2009.05.06. 02:29

Bíróságon ketyeg az óra

Székesfehérvár - Valóban kivágta a biztosítékot a Kossuth udvarban látható-hallható órajáték. Főként utóbbi tulajdonsága miatt perre vitték az ügyet. A fehérvári városi bíróságon tegnap volt az első tárgyalás.

Szabó Zoltán

Annak idején hírt adtunk a 2002-ben átadott órajátékról, amelyet Kovács Jenő órásmester álmodott meg. Tavaly arról a nézeteltérésről is beszámoltunk, amely a Kossuth udvar lakói és Kovács között támadt amiatt, hogy a lakások tulajdonosai túl hangosnak találták a szerkezet hangját. 2008 júniusában megjelent írásunkra a lakók levélben reagáltak. Azt is megfogalmazták, hogy az órajáték beüzemelését követő nagyon rövid idő alatt jelezték az üzemeltetőnek a problémákat, az illetékes hatóságokhoz fordultak, a városi önkormányzat jegyzőjétől birtokvédelmet kértek. Hivatkoztak arra a szakértői véleményre is, amely szerint a játék hangja (85-90 decibel) jóval meghaladja a körzetben megengedett zajterhelés maximumát, ami nappal 45 decibelt jelent.

A szereplők nem jutottak dűlőre, így aztán most már a bíróságon ketyeg az óra. Négy felperes magánszemély nyújtott be keresetet két alperes, Kovács Jenő és fehérvári polgármesteri hivatal ellen. Boda Orsolyától, a Fejér Megyei Bíróság szóvivőjétől megtudtuk: a felperesek nem kívántak a sajtó nyilvánossága előtt szerepelni a tegnapi tárgyaláson. A birtokvédelmi eljárás annak rendje és módja szerint egyébként korábbban a város jegyzőjénél indult. A Polgári törvénykönyv rendelkezései szerint azonban a védelmet a zavarást megvalósító körülmény keletkezésétől számított egy éven belül kell kérni. Miután ennél jóval több idő telt el, a jegyző megszüntette az eljárást.

Így aztán keresetet nyújtottak be a bíróságon. Elsődlegesen azt kérik, hogy az óra működését szüntesse meg Kovács Jenő. Másodsorban pedig azt, hogy ritkítsa az óra megszólalását, illetve csökkentse annak hangerejét. A zaj ugyanis meghaladja azt előírt értéket, és a szerkezetre szerelt reflektor is zavarja őket, mert az bevilágít a lakásokba. Kártérítést szeretnének, mert szerintük csökkent az ingatlanuk értéke, emellett nem vagyoni kárigényük is van, mert az óra működése miatt intimitásvesztés következett be: zavarja mindennapi életvitelüket. Az alperes arra hivatkozott, hogy a szakértői vélemény után olyan műszaki megoldásokat alkalmazott, amely csökkentette az óramuzsika hangerejét. Másrészt úgy véli, a környéken egyébként is elég nagy a zaj, utalva a vendéglátóhelyekre, a légkondik működésére. Az alperesek annak tisztázását is szeretnék, hogy szükségszerűen szerepel-e a perben a polgármesteri hivatal. Azaz van-e olyan megállapodás, jogviszony az alperesek között, amely mindezt indokolttá teszi?

Boda Orsolya elmondta, most lényegében nulláról indul az ügy a bíróságon. Tegnap rögzítette a felperesi és alperesi álláspontokat Rajky Csaba bíró, és a tárgyalást június 30-ára halasztotta el. Akkor hallgatja meg azt a szakértőt, aki korábban már szerepelt a történetben: szakvéleményt adott. És addig kell eljuttatni az alperesek között esetlegesen létrejött szerződéseket, iratokat is a városi bíróságra. A felperesek elsődlegesen azt kérik: szüntesse meg az óra működését Kovács Jenő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!