Székesfehérvár

2013.11.24. 21:08

Az idei Katalin-ünnep locsogott

Székesfehérvár - Nem csak a Katalinoknak, de még az Erzsébeteknek is kijárt egy szál gerbera a vasárnap délutáni, városi Katalin-köszöntőn.

Kocsis Noémi

A Tilinkó tempósat húz a rusnya vasárnap délutáni esőben, ettől egyből megvidámodnak az arcok, s ha a korábbiaknál kevesebben is, de azért vagyunk szépen a Liszt Ferenc utca közepén. Igen, ott, annál a mintegy két négyzetméternyi kockakőnél, ami november 25-én (környékén, de még utána is, jócskán) a jókedv, az apró, félperces mosolyok origója. Mert itt mindenki megáll egy pillanatra, elmereng egy most már örökké bronzba meredt, de mozdulatlanságában is vidámságot okozó nőalak láttán. Ő mindannyiunk Katalinja, Kati nénije – alakja köré városi legendák szövődtek, s egy nagyon kedves tradíció kerekedett...

Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a hagyományoknak megfelelően az egybegyűlteket. A hagyomány lehet akár 8-900 éves, vagy néhány esztendős, igazából az számít, mennyire kovácsolja össze egy város közösségét, mondta el. A Kati néni szobránál több éves hagyománnyá váló névnapköszöntő pedig ilyen esemény: családok, kisgyermekesek látogatnak ilyenkor a belvárosba, hogy hallgassák a népzenét (minden esztendőben a Tilinkó muzsikál) és részesei legyenek a Katalinok virággal köszöntésének. Idén az eső a korábbiaknál kevesebbeket csábított, de a tiszteletadás ugyanolyan volt.

Földi Zoltán képviselő is megemlékezett az egykori fertályos asszony, Molnár Imréné, Boda Katalin életútjáról, arról a népszerűségről, amely – amióta a Liszt Ferenc utcában áll Kocsis Balázs hétköznapiasan kedves szobra – töretlen. Az együttlétre pedig egyenesen azt mondaná néhai Molnárné – idézte meg alakját Földi –, jól van ez így, kedveskéim!...

Kalincsák Zoltánné Margit jól ismerte Kati nénit, jó dumásnak, jó kereskedőnek tartotta, mindig szívesen vásárolt a fertályos asszonynál.

A kitartó névnapozók a Fő utca és a Zichy-liget érintésével és a zenekar, meg az Alba Regia Néptáncegyüttes táncosaival ezután a Felsővárosi templomhoz vonultak, itt, a téren mondott ugyanis beszédet Vargha Tamás honvédelmi államtitkár és Nyárai Horváth István plébános.

A napot lezáró, szokásos batyus bált a szomszédos Felsővárosi Közösségi Házban rendezték. Ilyenkor jóféle itókával szokás feledtetni, hogy az idei Katalin-ünnep locsogott... Az időjárási jóslat szerint ilyenkor várható havas karácsony majd feledteti ezt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!