Székesfehérvár

2014.07.31. 18:55

A roma holokauszt emléknapján

Várpalota - A roma holokauszt székesfehérvári és várpalotai áldozatainak emlékére Pharrajimos emléknapot rendeznek szombaton.

Munkatársunktól

Magyarországon a nyilas hatalomátvétel után, 1944 novemberében megkezdődött a cigányok elszállítása a komáromi Csillag börtönbe, majd tovább németországi munka és megsemmisítő táborokba. Több helyen csoportosan végezték ki őket. Fejér megyében is több ilyen esetről tudunk. Szolgaegyházán mintegy 30 cigányt végzett ki egy ismeretlen katonai alakulat, Lajoskomáromban 17 cigányt lőttek agyon, Szabadbattyánban szintén több cigányt öltek meg. Mindhárom eset 1945. január végén történt.

Cigányláger Auschwitzban. Ezreket gyilkoltak le itt a nácik. Fotó: Archív

1945. február elején több mint száz – többségében székesfehérvári, és rajtuk kívül várpalotai – cigányt végeztek ki Várpalotán, a Grábler-tó melletti akácosban. Eddigi ismereteink szerint ez volt Magyarországon a legnagyobb méretű cigányok ellen elkövetett tömeggyilkosság –tudtuk meg a fehérvári Harmat József könyvtárostól, aki a várpalotai esemény egyik fő szervezője.

Várpalota önkormányzata, a Veszprém Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat és a Veszprém megyei levéltár augusztus 2-án 14 órai kezdettel emlékezik a 70 éve történt eseményekről a Thury-várban, ahová az érdeklődő fehérvári lakosokat is várják.

Elvitték a cigányokat címmel kiállítás nyílik fél háromkor, majd levetítik Varga Ágota cigány holokausztról készített dokumentumfilmjét. Öt órától a kirekesztésről, üldöztetésről beszélgetnek a résztvevő a rendezővel és Csepeli György szociálpszichológussal. Hét órakor a Grábler-tó mellett Trócsányi László igazságügyi miniszter mond beszédet, majd a Snétberger tehetség központ fiataljainak műsora után mécseseket gyújtanak az áldozatok emlékére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!