Székesfehérvár

2014.06.01. 15:55

A lakók többsége közgyűlést akar

Székesfehérvár - A lakók többsége az eddigi küldöttgyűlések helyett közgyűlés összehívását szeretné a Székesfehérvári 1. számú Lakásfenntartó Szövetkezetnél, ahol hónapok óta forrnak az indulatok és tettlgességig fajultak a viták.

Klecska Ernő

A Székesfehérvári 1. számú Lakásfenntartó Szövetkezetnél hónapok óta békétlenség van. A biztosítékot leginkább az verte ki, amikor az igazgatóság több mint 700 milliós hitelfelvételról döntött az épületek szükséges felújítása érdekében. (Sokan állítják: csak a tájékoztató levelekből szembesültek azzal, hogy százezres nagyságrendű összeget kell a következő években törleszteniük.) Legutóbb a Civil Központban tartott fórumon lökdösődés is volt, pár napra rá valaki megrongálta a szövetkezeti iroda ajtaját. A történteket minden szereplő másként értkeli és magyarázza a Fejér Megyei Hírlap kérésére az egyik legnagyobb hazai nonprofit közvéleménykutató, a székesfehérvári Echo Szociológiai Kutatóintézet megkérdezte a lakókat: ők mit gondolnak?

A szövetkezet közel négyezer lakást kezel; ezekben mintegy tizenkétezer ember él. A 2012-ben jogerőre emelkedő, az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló belügyminiszteri, valamint a gáz csatlakozó vezetékek és felhasználói berendezések kötelező műszaki biztonsági felülvizsgálatát elrendelő gazdasági miniszteri rendelet miatt jelentős és drága beruházásokat, javításokat kellett végezni a szövetkezet által kezelt épületekben és lakásokban. Ezeket 2013. december 31-ig kötelező volt elvégezni, igaz, e a határidőt később kitolták. A munka megkezdése előtt a szervezet úgy kalkulált, hogy a gáz szabványosítás és a katasztrófavédelem által meghatározott hiánypótlások és javítások körülbelül 700 millió forintba kerülnek. Az igazgatóság, figyelemmel a tagság anyagi terhelhetőségeire, s arra, hogy pályázati támogatásra nem számíthatnak, hitelfelvétel mellett döntött.

A munka végül kevesebbe került 370 millió körül megállt a számla , de a lakók közül többen is felháborodtak azon, hogy a vezetőség és a küldöttgyűlés megkérdezésük nélkül döntött a hitelfelvételről: Sokan nehezményezték, hogy nem látják át, mennyibe kerül is valójában a házak karbantartása, s hogy milyen tételekből állnak az egy lakásra jutó összegek.

A felmérés eredményei szerint kevesen támogatják a hitel felvételét (Forrás: ERC)

- A felek között a feszültség egyre inkább nő, ez több fórumon nyilvánosságot is kapott, ezért tartottuk fontosnak független szereplőként a kutatás elkészítését a fenti témákkal kapcsolatban - fogalmazott Ruff Tamás szociológus, az ERC Adatfelvételi Központ vezetője. - Az Echo Szociológiai Kutatóintézet adatfelvételi részlegeként működő központ május 23-29. között végezte el az adatfelvételt, s egy 300 fős telefonos kutatást végzett a Székesfehérvári 1. számú Lakásfenntartó Szövetkezet felnőtt lakossága körében. A mintavételi hiba +/- 3-5 százalék - tette hozzá a szakember.

Az eredmények szerint a lakók 58 százaléka véli úgy, hogy mindig időben kap részletes tájékoztatást a lakásszövetkezettől az őt érintő döntésekről, 24 százalék szerint viszont késve, 18 százalék szerint pedig ez soha nem történik meg. A kérdésre, hogy Van-e lakóként ráhatása a szövetkezet önt is érintő döntéseire? , 76 százalék felelt nemmel.

Komoly bizalmi válságot jelez, hogy a lakók alig 18 százaléka gondolja úgy, a küldöttek teljes mértékben képviselik a lakók érdekeit a lakásszövetkezeti döntéseknél, ötödük szerint inkább igen, 21 százalékuk szerint inkább nem, 29 százalék szerint egyáltalán nem. 12 százaléknak fogalma sincs.

A kutatás egyik legfontosabb megállapítása az: 77 százalék indokoltnak tartaná, hogy küldöttgyűlés helyett valódi közgyűlést hívjanak össze! Apró szépséghiba, s a lakóközösségekre máshol is jellemző érdektelenség bizonyítéka, hogy a sajtóban hónapok óta folyamatosan címlapon lévő események ellenére is csak 65 százalék menne el arra.

A kutatás eredményei közül kettő szinte szó szerint kiverik az ember szemét. A kérdésre, miszerint Ön mennyire ért egyet azzal, hogy a panelházakat érintő felújítások miatt az 1. számú Lakásfenntartó Szövetkezet hitelt vett fel? , 55 százalék úgy válaszolt, hogy egyáltalán, 13 pedig úgy, hogy inkább nem. Itt a 25 százaléknyi igen és 7 százalékos nem tudom gyakorlatilag eltörpül. Sokkoló az a grafikon is, ami azt mutatja, hogy a lakók szerint mennyire átláthatóan kezelik az ügyeket a szövetkezetnél. Alig 12 százalék véli csak úgy, hogy teljes mértékben, 9 pedig úgy, hogy inkább igen. 7 százalék nem tudja, 48 szerint viszon egyáltalán, 24 szerint inkább nem átlátható mindez.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!