Székesfehérvár

2015.06.18. 18:25

A kormány ráerősített - Várhatóan 30-40 milliárd forint 2020-ig

Székesfehérvár - Kormányhatározat született a Modern Városok program keretében kötött együttműködési megállapodás nyomán.

Szabó Zoltán

Mint arról beszámoltunk, a magyar kormány és a fehérvári önkormányzat május 26-án együttműködési megállapodást kötött a város fontos fejlesztési irányának, elképzeléseinek támogatásáról. Ennek alapján legközelebbi, június 12-i ülésén a kormány ráerősített, határozatot hozott a megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról. Erről tartott csütörtökön sajtótájékoztatót Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, országgyűlési képviselő és Cser-Palkovics András polgármester.

Az államtitkár elmondta, hogy a megállapodás pontjait, tartalmát foglalta a kormány határozatba, amely a Magyar Közlönyben is megjelent. A polgármester hangsúlyozta: fontos a határozat, amely kimondja, hogy az egyes programpontok tekintetében melyik minisztériummal lesz egyeztetési feladata a városnak. A következő napokban és hetekben felveszik a szakminisztériumokkal a kapcsolatot, és a tárcákon belül a szakemberekkel is, és minél gyorsabban szeretnének magvalósíthatósági ütemtervet letenni az asztalra.

Az egyik fontos programpont a Szent György Kórház belgyógyászati és onkológiai fejlesztése

Cser-Palkocsics András utalt rá, hogy már a jövő pénteki közgyűlésen is lesz olyan téma, ami a megállapodás része. A belváros Zichy ligettel való összekötésének tanulmányterveire valószínűleg felhatalmazásokat ad majd a hivatalnak a testület, hiszen a lehető leghamarabb szeretnénk pontos tervekkel és költségvetéssel rendelkezni, hogy a szakminisztériumokkal egyeztetett feladatokat a kormány elé terjeszthessék.

Kérdésünkre elmondta: az összes programpont esetében, 2020-ig várhatóan 30-40 milliárd forint között lesznek a költségek, és nagyon fontos kérdés, hogy eldőljön, hol van lehetőség EU-s források bevonására, valamint, hogy hol lesz szükség nemzeti, illetve városi forrásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!