Székesfehérvár

2017.03.28. 14:33

Kékben tündököl a belváros – az autizmussal élők problémáira hívják fel a figyelmet

Székesfehérvár – Április 2-án az Autizmus Világnapjáról a megyeszékhely is megemlékezik, és csatlakozik a figyelemfelkeltő kampányhoz.

Gábor Gina

A „Ragyogjon kékben!" nemzetközi kampány keretében április 2-án kék fényben tündöklik majd a belváros: a programhoz 20 órakor csatlakozhatnak az érdeklődők. Ezt kedden sajtótájékoztatón jelentette be Mahlerné Köfner Anikó, a szervező Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány elnöke, és Spányi Antal megyéspüspök, a rendezvény fővédnöke.

Elmondták: azt szeretnék, ha minél szélesebb körben megismernék az autizmussal élők gondjait, azoknak a családoknak a problémáit, akik autista gyereket nevelnek. (Minden száz gyerekből egy autista.) Székesfehérváron tavaly nyílt meg az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) Info-Pont irodája, a Móri úton. A világnap alkalmából az iroda tevékenységét is szeretnék bemutatni. Az irodához bátran fordulhatnak mindazok, akiknek segítségre, szakmai tanácsra van szükségük. Az iroda hétfőn 10 és 13 óra között, szerdán 12 és 16 óra között, pénteken pedig 8 és 11 óra között várja az autizmussal élőket, családtagjaikat, és mindazokat, akik többet szeretnének tudni az autizmusról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!