Székesfehérvár

2015.09.30. 14:57

Cipőtervezőből ötletvarázslónő - Kata mindent újrahasznosít

Székesfehérvár – Az október 4-i FurfangFeszten tart színpadi ötletbazárt az ország egyik legötletesebb blogger anyukája, Szilvási Kata. Ő aztán nem adja vissza a babaruhát. Átalakítja!

Kocsis Noémi

Három, öt éven aluli kisgyermek – Frida, Kán és Dante –  édesanyjaként is fantasztikusan pörög Szilvási Kata, akit sokan már ismernek a tévék baba-mama műsoraiból, rendszeresen kikérik ugyanis tanácsait, ötleteit. És a mosolygós, lendületes bloggernek valóban jó ideái vannak: a kereskedelem szidása helyett például nem restelli például némi dekupázsragasztó segítségével vízhatlanítani kislánya átmeneti cipellőjét. De a kinyúlt, kinőtt rugdalózók sem mennek pocsékba Katáéknál: kis táska, vagy akár jelmez készülhet belőle.

A blogger háromgyerekes anyuka, sok lendülettel. Kép: Google

– Szakmám szerint cipőtervező és készítő vagyok, ezért a baba és gyerekcipők a gyengéim, de háromgyerekes anyaként  mindent kipróbálok, megtapogatok, megnézek, meghallgatok, megszagolok, ami a babaruhákkal, babacipőkkel, kiegészítőkkel kapcsolatos. Vasárnap Székesfehérvárra több, a helyszínen megvalósítható ötletet is viszek, a kisfiút nevelő szülőknek is kedvezve, hiszen míg egy kislányt csudaszépen lehet manapság öltöztetni, a fiúkkal elég mostohán bánnak a tervezők.

A család mellett gyógypedagógusnak tanuló Kata 2012 elején kezdett el blogolni, és oldalán sikeresen ölelt fel mindent, ami baba-gyermek öltöztetésnél szóba jöhet. Persze, gyakorló anyukák tudják, hogy valahogy mindig fel van öltöztetve a gyerek, de még a legtapasztaltabbak is kaphatnak jó tippeket, például a kinőtt rucik újrahasznosításához, vagy a méretek helyes beazonosításához. A kötött pulcsik feldolgozásához kevesen mernek nekilátni, gondolva, szétmegy, felszalad az anyag, ám Kata ötleteivel ezekből is remek, már ősszel is hordható babasapka és kesztyűcske készíthető az apróságnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!