Székesfehérvár

2015.06.26. 10:21

Zsákutca, aluljáró vagy háromágú körforgalom? Itt vannak a javaslatok a Zichy-liget környékének átalakítására

Székesfehérvár - Úgy tűnik, a rendelkezésre álló terület mérete és a közműáthelyezések miatt nem fér el a bíróság előtti kereszteződésben egy olyan alagút, amelybe mind a négy ágat bekötnék. Így a polgármesteri hivatal most többféle verziót vizsgál, miként lehetne összekötni a Fő utcát és a Zichy-ligetet, hogy egy új, egységes közösségi tér jöjjön létre.

Házi Péter

Mint arról beszámoltunk, a Modern Városok program Székesfehérvárt érintő fejlesztései közé bekerült a belváros kiterjesztést szolgáló Zichy-liget projekt is.

A pénteki közgyűlésen a közlekedési iroda vezetője ismertette, a térszín alatti és a térszíni megoldásokat is górcső alá veszik. Ha valóban aluljáró épülne, akkor célszerű lenne a Mátyás király körút-Szekfű Gyula utca irányt meghagyni, azaz a Dózsa György utat és a Várkörutat nem kötnék bele az aluljáróba. A Várkörút felszín alatti bekötése már csak a környező épületek megléte miatt sem oldható meg. Egy biztos, mindkét esetben nagyon komoly közműkiváltási költségekkel kell számolni, hiszen itt megy az egy méter átmérőjű szennyvíz-főgyűjtő, a távhővezeték, nagy- és középnyomású gázvezeték, valamint két csapadékcsatorna folyásának irányát is meg kellene fordítani. Ha nem viszik le a forgalmat a föld alá, akkor megoldható egy háromágú körforgalom a Várkörút, Dózsa és Szekfű Gyula utcák bekötésével. Ez esetben viszont nem lehet létrehozni egy valóban nagy méretű teret a bíróság előtt.

A cél az, hogy a bíróság előtt egy nagy közösségi tér jöjjön létre, növekedjen a belváros területe

A harmadik verzió szerint a Kígyó-Ányos Pál–Ybl-Mészöly Géza utca által határolt terület gyalogos-kerékpáros zónává alakulna. A csomópontba vezető ágak pedig zsákutcává válnának.  Amint Nagy Zsolt hangsúlyozta, ezekhez a nagyon komoly beavatkozásokhoz mindenképpen szükséges a távolabbi úthálózati szakaszok fejlesztése: a déli tehermentesítő út „nulladik” üteme, azaz a Mártírok útja és az új Váralja sor összekötése a vasút fölött egy Takarodó úti felüljáróval, a Berényi-Mikszáth kereszteződésének körforgalommá alakítása, a Szekfű Gyula utca átalakítása. Körforgalom szükséges többek között a Mátyás király körút-Szabadságharcos út, Mészöly-Dózsa György utcák találkozásában, de a felsővárosban is több helyen. Meg kell vizsgálni a Palotai-Mészöly Géza csomópont átalakítását is. Meggondolandó a Bregyó köz egyenes kikötése a Palotai útra, a Palotaváros északi részének összekötése a Palotai úttal és nem utolsósorban a Bakony utca kikötése az elkerülő útra. Egy biztos, a lehetséges verziók közötti döntések megalapozásához komoly megvalósítási, közműkiváltási tanulmányok kellenek. A tervek szerint szeptember végéig elkészülnek a forgalom átterhelődését modellező számítások, az év végére pedig a közműkiváltás költségeit, lehetőségeit bemutató tanulmányok.

Amint a feol.hu kérdésére Cser-Palkovics András polgármester elmondta, a város életét, közlekedését évtizedekre befolyásoló döntést csak alapos előkészítés után szabad meghozni, ezért most a tanulmánytervek elkészítéséről döntött a közgyűlés. A cél az, hogy egy egybefüggő, nagy rendezvénytér jöjjön létre. Nem dőlt el, hogy ehhez szükséges-e az autós forgalmat levinni a föld alá, a  tervezőktől kifejezetten azt kéri az önkormányzat, hogy mindkét verziót alaposan dolgozzák ki annak anyagi vonzatával együtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!