Székesfehérvár

2014.04.07. 17:55

Közösen szépítik meg a kertet Székesfehérváron

Székesfehérvár - Alba Pláza előtti esélyegyenlőségi kertben harmadik alkalommal ültettek virágokat, festették a padokat a tanulók.

Miskei Anita

" Mert közös a világunk " - ez a címe annak a programnak, melynek keretében ezen a héten az Arany János Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI tanulói, valamint a Vörösmarty Általános Iskola diákjai pedagógusok és a Városgondnokság munkatársainak irányításával az esélyegyenlőségi kertet gondozták hétfőn és ápolják majd kedden délelőtt is - mondta Bartyik Mihályné igazgató.

Egy közös munka és program az övék, melybe minden évbe bekapcsolódik a városgondnokság is, a főkertész, Spanyárné Halász Szilvia hozzátette, egész évben együtt dolgoznak a tanulókkal, akik az elméletben megtanult ismereteket a gyakorlatban is megtapasztalhatják. Ráadásul igazán hasznos munkát végeznek a fiatalok, nem csak virágot ültetnek, gyomlálnak az esélyegyenlőségi kertben, de az utcabútorokat is lecsiszolják, átfestik, szebbé és használhatóbbá téve a teret. A főkertész kiemelte, akciójukra országszerte felfigyeltek, így díjat alapítottak, amit Bartyik Mihályné annak a településnek ad át, akik hasonlóan példaértékű munkát végeznek, bevonják a tanulókat is a település megszépítésébe. A programhoz csatlakozott a Vörösmarty Általános Iskola is, igazgatója, Szili Csaba úgy vélte, fontos, hogy a fiatalok együtt dolgozhatnak, megoszthatják tapasztalataikat. A napokban az iskola udvarának szépítésében a nyolcadikosok is részt vettek, idősebb diáktársaik pedig szakmai segítséget is nyújtottak a munka során. Fülöp Anita, az Arany János Iskola és EGYMI intézményegység-vezetője végül hozzáfűzte, ezekben a napokban a többi szakmát is megmutatják az érdeklődőknek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!