Székesfehérvár

2013.04.12. 16:25

A hét utolsó ünnepsége

Történelmi vetélkedőt rendeztek a Szent István Szakképző Iskolában pénteken, az államalapító hetének és az intézmény fennállásának 75. évfordulója tiszteletére.

Sebestyén Lilla

Szent István és Kora elnevezésű vetélkedőt tartottak a város szakiskolái részére, a Szent István Hét keretében. A megmérettetésen öt darab, két fős csapat vett részt, illetve a Gárdonyi Géza szakiskola  versenyzője, aki társa nélkül érkezett. A kilenc és tíz évfolyamos  tanulók megmutathatták mennyire ismerik első királyunk, Szent Imrének írt intelmeit, az 1983-as István a király rockoperát. Mennyire vannak tisztában az adott kor tisztségeivel, adóival, vagy éppen mennyire van jó képzelőerejük. A feladatok között volt  keresztrejtvény kitöltés,  szövegértés, és pajzs tervezés is, amit a legtöbb fiatal vízfesték használatával oldott meg.

A Vörösmarty Mihály Ipari Szakképző Iskola tanulói Dani Márk és Borostyán János lettek a Szent István és Kora vetélkedő győztesei (Fotó: Pati-Nagy Bence)

A közel másfél órás verseny után kihirdették a győzteseket: első helyezett lett a Vörösmarty Mihály Ipari Szakképző Iskola két tanulója, Dani Márk és Borostyán János. A vetélkedőre Hegedűs Szilvia készítette fel a fiúkat. Második helyen a Deák Ferenc Kereskedelmi és Vendéglátóipari   Szakközépiskola csapata végzett, a harmadiknak járó díjat pedig a Váci Mihály szakiskola duója vihette haza. A dobogósok könyvutalványokat és oklevelet kaptak kiemelkedő teljesítményük elismeréseként. A rendezvény végén Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok díszoklevelet adott át a Szent István 75. évfordulójának tiszteletére az intézmény vezetőségének.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!