Székesfehérvár

2011.11.17. 05:28

A látás új örömét adják

Székesfehérvár - Több százezer forint értékű, különleges szemüvegekkel segítette, segíti az Első Lions Klub a rászorulókat.

Házi Péter

A Székesfehérvári Első Lions Klub tavaly ünnepelte létrejöttének tizedik évfordulóját. A karitatív céllal alakult  fehérvári klub tagjai elsősorban azon embertársainknak próbálnak segíteni, akik nem kapták meg az élettől a látás képességét, vagy később romlott meg a látásuk, vesztették azt el. Mint ahogy Kirst László látszerész, a klub elnöke fogalmaz, tavaly és idén tizenöt, az ország különböző részéből érkezett  embernek segítettek a személyre szabott, speciális lencsét hordozó szemüvegekkel: - A különleges vizsgálati módszerek és  lencsék előállításának költsége meghaladja a százezer forintot, amit sokan nem tudnak megfizetni. Óriási öröm, amikor embertársunk sírva mondja a szemüveggel az orrán: "Hihetetlen, de látok!" Volt olyan hölgy, akinek a látását tizenhat prizma segítségével tettük helyre!

A Lions Klub idén nyáron  együttműködést kötött a fehérvári Arany János Speciális Szakiskolával, amely a klub rendezvényeit kulturális programokkal támogatja. A Lions Klub pedig a gyermekek képzéséhez szükséges bemutató-, taneszközök beszerzésében segít, és a gyermekek üdültetéséhez anyagi támogatást ad. Augusztusban - ezt már Zsirainé Papp Ottiliától, a klub médiakapcsolattal megbízott tagjától tudtuk meg  - például százezer forinttal segítették a gyermekek üdültetését. Ezen kívül a klub tagjai meglátogatták a gyerekeket a velencei táborban, ahol   a fiatalok  saját maguk által készített kézműves ajándékkal viszonozták a klub ajándékait.
A Székesfehérvári Első Lions Klub most szombaton tartja hagyományos jótékonysági bálját, november 26-án pedig  a Diabétesz Világnapja alkalmából négy  megye részvételével szerveznek tudományos konferenciát és kiállítást  a Lions Klub  társszervezésében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!