Székesfehérvár

2009.02.10. 03:28

Tűnjön el, ha fölösleges

<b>Fejér megye</b> - Számtalan olyan észrevétel érkezett olvasóinktól feleslegesnek ítélt sebességkorlátozó táblákkal kapcsolatosan, amelyek a székesfehérvári önkormányzat illetékességébe tartoznak.

S. Töttő Rita

A megyeszékhely több pontja is kérdéses olvasóink számára. Egy felvetés a sok közül: A Kisteleki utca összekötő funkciót lát el a Budai út és a Berényi út között. A Budai úttól a Géza utcáig minden útkereszteződésben 30-as tábla van, amíg a Géza utcától a Berényi utcáig nincs. Indokolt legfeljebb csak a bölcsőde előtt lenne, a Zsolt utca és a Taksony utca között. De a Tompa Mihály és a Fecskepart utcákat is indokolatlan 30-as zónásítani, mivel azok is gyűjtőfunkciót látnak el, és nincs igazi ok a korlátozásra.

A másik a Pöstyényi utcára vonatkozik, ahol olvasónk találkozott 30-as táblával a Zsolnai út felöli részén, s azt kérdi: szükséges ez oda? Illetve, ahogy említi, a Pöstyényiről nyílik az Iglói utca, ahol szintén 30-as tábla van, s szeretné tudni: van-e értelme, hiszen járda itt is van.

Hasonló észrevételt küldött más olvasó is: a Vágújhelyi úton a Selmeci és a Kassai út közötti szakasz kereszteződése után 20 kilométeres korlátozás és két fekvőrendőr található. A város több pontján, például a lakóövezetekben sincs ilyen mértékű korlátozás. Ezen az utcaszakaszon a sebesség ilyen mértékű korlátozását mi indokolja? - szeretné tudni az illető.

Kaptunk észrevételt a Palotavárosból s egyet a Kégl utcából, ahol útszűkületet jelző tábla van. Hogy minek, nem egészen világos. Ezeket a kérdéseket felvetettük a város közlekedési irodájánál, várjuk a válaszokat.

Ahogy fotóikat is, hiszen mi odafigyelünk, s utánajárunk. S ha indokolatlan a kihelyezett tábla, teszünk róla, hogy eltűnjön (ahogy ezt több esetben is megtettük már az elmúlt hetekben). Hasonló észrevételeket várunk továbbra is, s akik fotókat is küldenek február 24-éig az indokolatlannak vélt táblákról, azok kerékpárt is nyerhetnek! A sorsolásban azok vehetnek részt, akik beküldik címünkre a kintfelejtett közlekedési táblák fotóit. Az e-mailben kérjük feltüntetni a Szereljük le együtt jelmondatot, valamint a beküldő lakcímét és nevét. Egy képet csak egyszer lehet beküldeni, de egy személy több különböző fotóval is részt vehet a sorsoláson.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!